A házi kenyérsütés mindig a szívügyem volt. A kenyerek is egészen jól sikerültek, de tudtam, hogy ez még nem az igazi. Azonban ma mindez megváltozott: a tökéletes recept birtokába kerültem. A recept szülőanyja Limara, akit sokat ismernek. A blogjából kiderül, hogy mennyei szépségű kenyerek és péksütemények kerülnek ki a keze alól. Azt is nagyon szeretem, hogy nem elégszik meg azzal, hogy a saját asztalán finomságok legyenek, szívesen segít tanácsaival, tapasztalatával másoknak, és örül, ha átadhatja a kenyérsütés iránti szenvedélyét. Ez a kenyér, amit ma megsütöttem, az ő bevált receptje. Nagy sikert aratott! Kitűnő az állaga, az íze, isteni illata van. Az a fajta kenyér, ami az otthon hangulatát árasztja. Az is nagyon tetszik, hogy nincs benne túl sok élesztő. Elhatároztam, hogy később kipróbálom teljeskiőrlésű lisztből és magokat is teszek bele. A lényeg, hogy az öregtészta és a technika nagyon bevált. Köszönöm Limara, új távlatok nyíltak!   

 

Házi fehérkenyér

 

Hozzávalók:

2,7 dl víz

1 dkg friss élesztő

1 tk cukor

2 tk só

2 ek. olaj

2 ek burgonyapehely

csipet aszkorbinsav (nekem nem volt, kihagytam)

20-25 dkg öregtészta (lásd alul)

20 dkg fehér tönkölyliszt

30 dkg BL 80 liszt

 

Egy tálba tettem a lisztet, összekevertem a sóval. Hozzáadtam a burgonyapelyhet, az olajat, a cukrot, az öregtésztát, belemorzsoltam az élesztőt. Lassanként hozzáadtam a langyos vizet. Alaposan eldolgoztam, és vagy 20 percen keresztül gyúrtam. Rugalmas, sima tészta lett. Letakartam a tálat, és a duplájára kelesztettem. Amikor megkelt, lisztezett gyúródeszkára borítottam, és kicsit még gyúrmáztam, majd megformáztam. Letakartam és ismét hagytam a duplájára kelni. Ekkor pengével 3-4 helyen bevágtam, és sütőzacskóba helyeztem, aztán azzal együtt tepsire raktam. (Limara nagyméretű – 8 l-es – jénai tálban süti, úgy, hogy ráteszi a tetejét is és belülről vizezi a jénait, nekem azonban nem volt ekkora tálam). A sütőzacskót belülről bespricceltem vízzel, hogy a gőz hatására szépen tudjon emelkedni a kenyér. Bekapcsoltam a sütőt, de a kenyeret még nem tettem be, még 15-20 percet pihent. Ekkora már bemelegedett a sütő, betettem a kenyeret, és kb. 25 percig 220 fokon, majd még 20 percig 180-200 fokon sütöttem. Amikor elkészült, kivettem, rácsra tettem hűlni, majd hideg vízzel lespricceltem. Vártam és vártam, mert Limara azt írta, ekkor elkezd cserepesedni. Nem történt semmi, ekkor kimentem, és mikor negyed óra múlva visszamentem a konyhába, már cserepes volt. Na nem annyira, mint Limaráé, de azért voltak rajta cserepek. A kenyér szerintem szuper lett, mire mindenki letesztelte, el is fogyott a fele, de ezt egyáltalán nem bántam. 

 

Kenyér

 

Öregtészta

Az öregtészta olyasmi, mint a kovász. Valójában egy túlkelesztett, 1 napos tészta, ami aztán a hűtőben sokáig eláll. Ha szükség van rá, csak kivesz belőle az ember 20-25 dkg-ot, és a segítségével nagyon klassz, laza állagú kenyeret vagy péksüteményt süt. 

Hozzávalók:

3 dl langyos víz

csipet só

50 dkg liszt

1 ek olaj

1 tk cukor

1 dkg élesztő

A hozzávalókat összekeverjük, negyed órán át dagasztjuk, majd letakarjuk, félretesszük pihenni. Hagyjuk hogy túlkeljen, majd néhány óra múlva betesszük a hűtőbe. Másnap használhatjuk. Ez az adag 3 kenyérhez elegendő. A maradékot a hűtőben tárolhatjuk másfél hétig is.

Tetszett a recept? Még több receptért lájkold a facebook oldalam.


Ajándékozd meg magad és szeretteid a szakácskönyveimmel


Lapozz bele és vásárold meg itt!»»

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!
Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz. Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!

Információ a tanfolyamokról »»

---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mit szólnál egy ajándék életmód magazinhoz?

Katt ide és elküldjük neked emailben!