Készüljünk a spenótszezonra!

Érdekes, hogy a legtöbb gyereket Popey, a tengerész izmaival próbálják a szülők rávenni arra, hogy egye meg a spenótot. Azt hiszem nyugodtan általánosíthatunk: a gyerekek nem szeretik a spenótot. 

Én kivételt képeztem e szabály alól. Jól emlékszem arra az esetre, amikor 10 éves voltam, és tavasszal kórházba kerültem arcüreggyulladással, a nagymamám megkérdezte, hogy mit főzzön, amikor hazamegyek. Azt hiszem arra várt, hogy valami különlegességet mondok, de én ezt válaszoltam: spenótot! Pedig akkor még nem is tudtam, hogy a spenót gazdag vitaminokban (A-, K- és C-vitaminban), ásványi anyagokban (vas, magnézium, kálium, kalcium, folsav) antioxidáns és erősíti az immunrendszert. Vérnyomásszabályozó, segít a szív- és keringési rendellenességekkel szemben. 

Indiában sok spenótfélét, illetve ebbe a családba tartozó növényt ismernek, az ezekből készült ételeket saknak hívják. A sak Csaitanyja Maháprabhunak, Krisna inkarnációjának kedvence volt, Aki Mayapurban, Bengálban jelent meg 500 évvel ezelőtt. Egy ínycsiklandó receptet írok most le, egy tejszínnel készült spenótot, amelyben lágy sajtkockák úsznak. Azt ajánlom, próbálják ki azok is, akik egyébként nem szeretik a spenótot, mert ez az étel ízében egyáltalán nem hasonlít a magyar spenót főzelékre. 

 

sak1

 

Paneer sak

Párolt spenót házisajttal

 

Hozzávalók:

50 dkg friss spenót (jó esetben, természetese jó a mirelit is)

2 evõkanál ghí vagy növényi olaj

1 1/2 kávéskanál õrölt koriander

1/2 kávéskanál kurkuma

1/4 kávéskanál chilipor

1/2 kávéskanál garam masala

2 csipet asafoetida (hing)

1,5 dl tejszín

20 dkg házisajt

2 kávéskanál só

1/2 kávéskanál cukor

 

A megmosott spenótot apróra vágjuk. A ghít vagy olajat felforrósítjuk, és néhány másodpercig pirítjuk benne a porfûszereket. Hozzáadjuk az összevágott spenótot, és fedõ alatt kis lángon puhára fõzzük (kb. 10 perc). Belekeverjük a tejszínt és az 1.5 cm-es kockákra vágott házisajtot. Sózzuk, cukrozzuk, jól elkeverjük, és további 5 percig fõzzük kis lángon. Rizzsel tálaljuk. Ha gyorsan szeretnénk elkészíteni és nincs kéznél házisajt, tehetünk bele hasábra vagy kockára vágott sült krumplit is.

Másokat is érdekelhet? Oszd meg velük!

További receptek