A pickle vagy achar egy nagyon fűszeres indiai savanyúság, az étkezések kiegészítője. Készítik mangóból, chiliből, padlizsánból, citromból, répából vagy vegyes zöldségekből. Csak egy-két kanállal szolgálnak fel belőle, de ez a kis mennyiség is segíti az ételek emésztését csípős íze által.

Hozzávalók:

10 erős zöldpaprika

3 ek koriander

1 ek édeskömény

1 tk lepkeszegmag

1 tk fekete mustármag

½ tk asafoetida

2 tk só

1 tk mangópor (amchoor)

½ tk kurkuma

6-8 ek mustárolaj

A paprikákat megmossuk, alaposan megszárítjuk, és karikákra vágjuk.

Az egész fűszereket: a koriandert, az édesköményt, a lepkeszegmagot és a fekete mustármagot megőröljük. Hozzákeverjük a maradék porfűszert: a mangóport, a sót, a kurkumát és az asafoetidát. Felmelegítjük az olajat közepes hőmérsékletűre, majd ráöntjük a fűszerekre. Jól összekeverjük a paprikával, majd egy üvegbe tesszük, és lenyomkodjuk a paprikákat, hogy ne legyen levegős. A tetejére öntünk még egy kevés mustárolajat. Napon érleljük 2 napig, vagy szobahőmérsékleten 4-5 napig.

Egy népszerű sabji punjabi változata Tarla Dalaltól, aki azt ajánlja, mangó csatnit szolgáljunk fel ehhez az ételhez. Mivel meleg van, és mangó csatni amúgy sem volt itthon, zöldsalátát csináltam hozzá.

Hozzávalók (1 csésze = 2,5 dl):

3 csésze krumpli hasábra vágva

1 kk chilipor

1 tk őrölt koriander

1 tk őrölt római kömény

4 tk pirított szezámmag

1 tk amchoor (mangópor)

fél zöldpaprika

só

2 ek mustárolaj

¼ tk asafoetida

1 csésze kaliforniai paprika vékony csíkokra vágva

2 ek friss korianderlevél vagy petrezselyem

A hasábra vágott krumplit bő olajban kisütjük. Rászórjuk a chiliport, a koriandert, a római köményt, a szezámmagot, az amchoort, a sót és az apróra vágott zöldpaprikát. Alaposan összekeverjük, de vigyázzunk, hogy a krumpli ne törjön össze.

Egy nagyobb serpenyőben megmelegítjük az olajat, beletesszük az asafoetidát és a csíkokra vágott kaliforniai paprikát, majd 3-4 percig sütjük. Ha ez megvan, beleforgatjuk a fűszeres krumplit, megszórjuk a zöldfűszerrel, és további 2-3 percig sütjük.

A helyzet az, hogy tegnap megtudtam, már nincs sok hátra az életemből, többszörösen veszélyeztetett ember vagyok. Nehéz ezt fiatalon feldolgozni, elfogadni a halál közelségének gondolatát.

Mindez úgy derült ki, hogy egy közeli ismerősöm iskolás lett. Anatómia előadást hallgatott a hétvégén egy európai szinten híres orvostól. Igen hasznos volt a kétnapos előadássorozat, megtudta ugyanis, hogy mik azok a tényezők, amelyek – káros voltuknál fogva – rövidítik az ember életét.

Az első – a professzor által felhozott – tényező a vegetarianizmus volt. Állítása szerint semmi más, mint önámítás. Az olyan ételek, mint a hüvelyesek vagy a tejtermékek, különösen haszontalanok. Véleménye szerint ha valaki egészséges akar lenni, marhahúst kellene fogyasztania, hiszen a marha gyógynövényt legel. A marha mellett még egy egészséges táplálékot sorolt fel, ez pedig nagy örömömre a zabpehely. A zabpehely azért kapott kegyelmet, mert divatos szóhasználattal élve alacsony a glikémiás indexe (hozzáteszem, a csicseriborsónak, a lencsének és a babnak is).

A második hiba, amit a professzor szerint egy ember elkövethet életében, az, ha sportol. Egy kutatásra hivatkozott, melynek során magas kort megért nőket és férfiakat vizsgáltak. Kiderült, hogy más és más életmódot és szokásokat követtek. Egy dolog volt bennük közös: egyikük sem sportolt. Ebből aztán kiderült számára, hogy a mozgás és a sport káros az egészségre, rövidíti az élettartamot.

A harmadik – egészséget és hosszú életet csökkentő – tényező a hit volt. Professzor úr felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki, aki vallásos életet él, hisz Istenben, vagy valamelyik egyház tagja, nem tesz mást, mint becsapja saját magát, és egy hamis ragaszkodáson alapuló kapcsolatot tart fenn. Ez csak egy függőség, semmi más.

Nem teszek hozzá semmit. Nem bírálok, nem kritizálok. Inkább csak szomorú vagyok. Nem az a bajom, hogy valakinek ez a véleménye, hiszen véleménye mindenkinek lehet. A baj az, hogy ezt a véleményét nem a szomszéddal osztja meg, a feleségével, vagy a kutyájával. Szomorú, hogy oktatás címén adja közzé tudásra szomjazók sokaságának.

Nekem pedig vegetáriánus krisnásként, aki egy ideje rendszeresen mozog, a professzor úr szerint már biztosan nincs sok hátra. Most még jól érzem magam, sőt, egyre jobban. Amióta sportolok, tele vagyok energiával, és a vérképem is tökéletes lett nemrég. De ha egy idő múlva nem posztolok többé, tudhatjátok, hogy utolért a vég. Főzzetek egy panír-sakot az emlékemre!

Főzés szempontjából sűrű nap a mai, babos zakuszka készül, valamint citrom- és chili pickle. Eszembe jutott, hogy sütök egy kis káposztás pogácsát is.

Hozzávalók:

1 kisebb fej káposzta

50 dkg liszt

1,5 dl olaj

2 dkg élesztő

kb. 1,5 dl tejföl

1 tk. cukor

3 tk só

őrölt bors

A káposztát lereszeljük, besózzuk és egy kicsit állni hagyjuk. Felmelegítünk 3 ek olajat, és megpirítjuk benne a kinyomkodott káposztát. A lisztben elkeverjük a sót, a borsot, a cukrot, hozzáadjuk a kihűlt káposztát, belemorzsoljuk az élesztőt, beleöntjük a tejfölt és az olajat. Jól összedolgozzuk, lefedjük a tálat, és félretesszük keleszteni. Nagyjából egy óra alatt a duplájára kel. Ekkor lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, és hajtogatjuk. Képzeletben elharmadoljuk, majd jobboldalról a feléhez hatjuk a tésztát, a baloldali részt pedig a már behajtottra tesszük, hogy három réteg legyen. Most a tésztacsíkot félbehajtjuk. Pár percig állni hagyjuk, és még kétszer megismételjük a műveletet. A harmadik hajtogatás után ismét ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, vékonyan megkenjük a tetejét tejföllel, majd bevagdossuk, és kiszaggatjuk. Tepsibe tesszük, és előmelegített sütőben sütjük.

Íme egy klasszikus főzelékrecept, néha ilyen is kell.

Hozzávalók:

2 ek olaj

1/3 kk asafoetida

2 kk pirospaprika

60 dkg zöldbab

só

bors

250 g tejföl

3 lapos ek liszt

Megtisztítjuk és feldaraboljuk a zöldbabot. Egy lábosban felmelegítjük az olajat, beleszórjuk az asafoetidát és a pirospaprikát, majd kevergetés közben megpirítjuk. Rátesszük a zöldbabot, és felengedjük annyit vízzel, ami kicsit ellepi. Sózzuk, borsozzuk. Közben a tejfölt és a lisztet csomómentesre keverjük. Ha a zöldbab puha, belekeverjük a tejfölös habarást és összeforraljuk.

Pár hónappal ezelőtt láttam utoljára a blogot, és ma felfigyeltem az aktuális bejegyzésre. A szerzője egy fiatal anyuka, aki arról ír, hogy most van túl egy kemoterápiás kezelésen. Ezzel fejezi be a posztot: „Hátbaveregetés jár magamnak: jó voltál csajszi, így tovább!” Ez a mondat a szívemig hatolt. Nem a haláltól és annak közelségétől érzékenyültem el. Inkább az élettől. A bizakodástól, a reménytől, a hittől. Az önbizalomtól, a bátorságtól.

Olyan könnyű elmerülni a mindennapos problémákban. Az orrom előtt ment el a 105-ös, a keresztcsontom meg másodszor mozdult ki a helyéről ebben a hónapban, kint 36 fok, nem bírom a meleget.

Ebben a világban mindig lesznek problémák, a tökéletes boldogság csak a filmekben meg a mesében létezik. Nincs is ezzel gond. A győztesek és a vesztesek között a különbség a problémák kezelésében van. Az egyik elmerül a múltban, aggódik a jövő miatt. Közben megfeledkezik arról, hogy a jelen az övé. Mint ahogy arról is, hogy ő az, aki cselekedni tud saját céljaiért. Úgy értem, ha vannak.

Minden a fejben dől el. A másik vesz egy mély levegőt, és meglépi azt, amitől fél, igazi magabiztosságra tesz szert. Mert tudja, hogy a saját gyengeségének leküzdése kiváló immunerősítő. Túllép fáradtságon és letargián, s ezzel igazi mentális erőt kap. Harcos módjára megküzd negatív berögződéseivel, saját határaival, az elméjével, a testével. Próbálja kikerülni az útvesztőket, és megvívja csatáit, hogy győztesként kerülhessen ki belőlük. Ha földre rogyott, összeszedi minden erejét, feláll, és megállíthatatlanul megy tovább. Bármilyen nehéz, nem lép hátra, megy az árral szemben. Egy idő múlva rájön, hogy minden nehézségtől, elhárított támadástól, túlélt rohamtól a saját ereje nőtt. Ekkor elmosolyodik, és megállapítja: „Élek még!”

Sokszor tapasztalom magamon, hogy másokat hibáztatok elrontott dolgaimért. Hogy nem mondták, nem segítettek, nem szerettek igazán, nem törődtek vele… Nehéz belátni, hogy az életemet rajtam kívül nem élheti más. Élni meg kell! Lehet, hogy szerencsések vagyunk, és vannak barátaink, akik támogatnak és lelkesítenek. Lehet, hogy nincsenek. De akár vannak, akár nem, akkor is meg kell tenni, hogy időnként vállon veregetjük magunkat, és azt mondjuk: „Jó voltál csajszi, így tovább!”

-

Ha nem a dagasztás nélküli kenyeret sütöm, akkor általában Limara jól bevált fehér kenyere az alap. Jól variálható, szinte elronthatatlan. Az öregtészta, ami egy túlkelt tészta, sokkal jobb állagot, zamatot kölcsönöz a kenyérnek, mintha kizárólag élesztővel készülne. Öregtésztából mindig készítek egy nagyobb adagot, amit aztán 4 részre szedek, bezacskózok és mélyhűtőbe teszek. Amikor kenyeret sütök, kiveszek egyet, és ha felolvadt, máris be lehet gyúrni vele a kenyértésztát. A nagy hőség mediterrán ízeket juttat eszünkbe, ezért a mai kenyérbe aszalt paradicsom és rozmaring került.

Hozzávalók:

2,7 dl víz

1 dkg friss élesztő

1 tk cukor

2 tk só

2 ek. olaj

2 ek burgonyapehely

20-25 dkg öregtészta (most teljes kiőrlésű lisztből, elkészítés itt)

50 dkg fehérliszt

8 szem aszalt paradicsom

1 ág rozmaring

Egy tálba tettem a lisztet, összekevertem a sóval. Hozzáadtam a burgonyapelyhet, az olajat, a cukrot, az öregtésztát, belemorzsoltam az élesztőt. Lassanként hozzáadtam a langyos vizet. Alaposan eldolgoztam, és vagy 20 percen keresztül gyúrtam. Rugalmas, sima tészta lett. Mivel nagy volt a meleg, és túl gyorsan kelt volna a kenyér, a letakartam dagasztótálat a hűtőbe tettem, és a duplájára kelesztettem a tésztát. Amikor megkelt, lisztezett gyúródeszkára borítottam, átgyúrtam, majd megformáztam. Letakartam és ismét hagytam a duplájára kelni. Ekkor éles késsel bevágtam, majd a sütőtálba helyeztem és megspricceltem vízzel, hogy a gőz hatására szépen tudjon emelkedni a kenyér. Bekapcsoltam a sütőt, betettem a kenyeret, és kb. 45 percig 220 fokon, majd még 15 percig 180-200 fokon sütöttem. Amikor elkészült, kivettem, rácsra tettem hűlni, majd hideg vízzel lespricceltem.

A lencse az egyik legjobb fehérjeforrás a vegetáriánusok számára. Szénhidráttartalma is jelentős, de glikémiás indexe alacsony, lassan felszívódó szénhidrátforrás, ezért cukorbetegek számára is megfelelő. Ez az ízletes szendvicskrém gyorsan elkészül és hűtőben sokáig eláll.

Hozzávalók:

25 dkg vörös lencse
3 répa
egy kisebb zeller
2 babérlevél
só
½ kk őrölt feketebors
1,5 kk pirospaprika
2 kk őrölt mustármag
½ kk asafoetida
10 dkg vaj

A répa és a zellert megtisztítjuk, egészen apróra vágjuk (azért, mert a lencsével együtt főzzük, és a vöröslencse nagyon gyorsan megpuhul). A lencsét alaposan megmossuk, majd a répával és a zellerrel fazékba tesszük, felengedjük vízzel, belerakjuk a babérlevelet és feltesszük főni. 15-20 perc alatt puhára fő, ha van rajta felesleges víz, azt leöntjük, kivesszük a babérlevelet. Ha kihűlt, összeturmixoljuk, és hozzáadjuk a fűszereket: a sót, a borsot, a pirospaprikát, az őrölt mustárt és az asafoetidát. Végül a vajjal habosra keverjük.

A legízletesebb ételt, amit valaha ettem, a nagymamám főzte. Sosem kóstol bele semmibe főzés közben, mégis épp annyi fűszert és sót tesz az ételbe, amennyi kell. Egyszerű, falusi ételeket készít, azt hiszem, a háború is rákényszerítette arra, hogy a semmiből is lakomát tudjon főzni. Mindig szerettem volna úgy főzni, mint ő, és már gyerekkoromban tanított a tudományára. Mivel velünk laktak, a nyári szünetben mindennap főztünk. Egyszerű ételeket, leveseket, főzelékeket és számtalan tésztafélét. Ahogy ő mutatta, egyszerű volt minden. Nem voltak elrontott ételek, csomós rántások. A fakanál gyorsan a barátom lett. Utolérhetetlen ízeket tudott varázsolni akkor is, ha olyan ételeket készített, amiket a gyerekek kevésbé szeretnek. A tökfőzelék és a spenót a mai napig a kedvencem. Mesés diótortát sütött az ünnepek alkalmával, és karácsonykor alig vártuk, hogy kihűljön a bejgli, főleg a megmaradt tésztából készült „belegyúrt kakaós”. Nem vásárolt bolti tésztát, mindig frissen gyúrta.

A nagymamám ma 94 éves. A mai napig főz, bár már csupán magának, de mindig felcsillan a szeme, ha megkérdezem, mit fog főzni másnap. Többek közt ezt is élteti, viszi előre.

Boldog születésnapot, Isten éltessen még köztünk sokáig! Mindent köszönök!

Nagypapa mesél az unokáinak a háborús emlékeiből:
- Egyszer egy teljes századot tettem harcképtelenné, teljesen egyedül!
- Tényleg? Tüzér voltál?
- Nem… szakács!