Néhány hónappal ezelőtt láttam először a Hasselbeck krumplit egy-két blogon. Ezt azt jelenti, hogy az egész krumpli 3 miliméterenként bevagdossuk, de nem vágjuk át teljesen, és így sütjük meg. Nagyon tetszett első hallásra is a dolog, rögtön ki is próbáltam. Azonban akkor még nagyon új volt az újkrumpli :-), sok vizet eresztett, és nem lett túl szép, mert eléggé szétesett, valamint vízízű is volt. Egy időre el is feledkeztem a dologról, de aztán nemrég újra láttam Napmátkánál, aki kicsit felturbózta az eredetit, nagyon tetszett! Úgy döntöttem, itt az ideje a második fordulónak. Ma ismét megpróbáltam, és nagyon jól sikerült. Készíthetjük köretként, nekem megállta a helyét ebédként is, jóóó sok kovászos uborkával. 

 

Hozzávalók:

8 közepes krumpli

4 ek olívaolaj

10 dkg trappista sajt

4 ek tejföl

egy csokor petrezselyem

 

sült krumpli

 

A krumplit megtisztítjuk, és mindegyiket bevagdossuk 3 miliméterenként, úgy, hogy ne vágjuk át teljesen. Egy tepsit beolajazunk, a krumplikat is megspricceljük olajjal, a szeletek között megsózzuk, és forró sütőbe toljuk. Míg sül a krumpli, vékony szeleteket vágunk a sajtból, majd azokat kis négyzetekre vágjuk. A krumplikat kb. 40 percig sütjük, amíg megpuhul és megpirul. Ekkor ismét beolajazzuk kissé, majd sajtszeleteket teszünk a krumpliszeletek közé. Nem kell minden szelet közé, egy krumpliba elég 4-5 sajt. A krumplik tetejét megkenjük egy kevés tejföllel, majd visszatoljuk a sütőbe. Kb. 10 perc alatt a sajt megolvad és a tejföl is megpirul, ekkor kész. A tetejét megszórjuk felaprított friss petrezselyemmel.

Tetszett a recept? Még több receptért lájkold a facebook oldalam.


Ajándékozd meg magad és szeretteid a szakácskönyveimmel


Lapozz bele és vásárold meg itt!»»

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!
Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz. Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!

Információ a tanfolyamokról »»

---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mit szólnál egy ajándék életmód magazinhoz?

Katt ide és elküldjük neked emailben!