Zöldfűszerek tartósítása
A napokban sajnos virágba szökött a koriander, ezért ki kellett szedni és felhasználni. Tavaly kipróbáltam a sózást, és összevágva, besózva tettem el kis üvegekben, de nem voltam elégedett vele. Tartósította ugyan a só, de sötét színű, zöldes-barnás szötty lett belőle, nem tudtam rávenni magam, hogy belerakjam bármibe is. Szóval maradok a szárításnál.
A szárításra vagy aszalásra ma már remek aszalógépek vannak, de megteszi a sütő is, vagy a legolcsóbb és legegyszerűbb mód – a napenergia (azaz a napfény és a meleg) használata.
Fogjunk egy tálcát vagy lapos dobozt, ha lehet, olyan anyagból legyen, amin át szellőzni tud a fűszer. Készítsük elő a zöldfűszereket, terítsük szét egy rétegben, hogy a levegő mindenhol érhesse. A tálcát terítsük le egy ritka szövésű vászonnal, mert nem jó, ha a napfény közvetlenül a fűszereket éri, másrészt a legyektől is véd. Esős idő esetén ne felejtsük el bevinni a lakásba a tálcát. Ha olyan fűszerről van szó, amit csokorba köthetünk (pl. zeller, petrezselyem), a csokrot szellős, meleg helyen (de árnyékban!) is száríthatjuk. A szárított zöldfűszereket jól zárható üvegekbe tesszük, és hűvös, száraz helyen tároljuk.

A heti termés:
Tárkony
Vesetisztitó és epehajtó, a népi gyógyászat szerinte segíti az emésztést. Frissen vagy szárítva használhatjuk az ételek ízesítésére. Főzés közben érvényesül legjobban az íze. Óvatosan adagoljuk, mert erős az aromája. Használhatjuk salátákhoz, mártásokhoz, savanyúságok készítéséhez. Kiváló ízesítője a zöldbabból, zöldborsóból, krumpliból, illetve savanyú káposztából készített ételeknek.
Citromfű
Nyugató hatású fűszernövény, oldja az idegfeszültséget és a hasi görcsöt. Vírusölő hatással is rendelkezik. Rendkívül friss, citromra emlékeztető aromájából remek ital vagy tea készíthető, ám használhatjuk gyümölcssaláták készítésénél is. Én nemrég több receptet olvastam, ahol édességet (kekszet, kalácsot, pralinét) ízesítettek szárított citromfűvel, ezeket szeretném kipróbálni.
Koriander
Enyhíti a görcsös fájdalmakat, segíti az emésztést. A korianderlevél használata az indiai konyhában annyira elterjedt, mint nálunk a petrezselyem. Zöldséges főételek, levesek, mártások, saláták ízesítésére használhatjuk. Nálunk leginkább a magvak használata terjedt el.
![]()
Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!
Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz. Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!
Információ a tanfolyamokról »»
![]()
Rendeld meg új szakácskönyvemet!
Ha vegetáriánus vagy, vagy csupán szeretnéd egészségesebben elkészíteni a megszokott magyaros ételeket, akkor neked szól az új szakácskönyvem, Vegetáriánus kalandozás a magyar konyhában.
Rendeld meg most egy különleges akció keretében»»
![]()
Regisztrálj a 108.hu INGYENES Életmód Magazinra. -24 oldalas, havonta megjelenő, színes magazin. -Sok-sok különleges recepttel. -Hagyományos házi praktikák, gyógymódok -Jóga pózok -A környezetvédelem érdekében csak digitálisan jelenik meg. Nézd meg a korábbi számokat »»

Vagy le lehet turmixolni és kisebb jégkockatartóban lefagyasztani… szerintem így a legjobb, ha van elég hely a mélyhűtóben!
Igen, tényleg jó módszer ez is, köszi!
Én is a szárítást szoktam választani. Egyrészt, mert kicsi a hűtőm, másrészt, ha gyorsan, száraz helyen szárad, nagyon jó íze marad. Utána egyből jól zárható üvegbe teszem, és úgy tényleg elég jól tartja az aromákat. Imádom a fűszereket. Van vagy hatvan fűszerem, és még lesz is!
Pl. még garam masala-m nincs, de fogok rendelni.
Korábban a petrezselymet tettem el sózással, de ugyanaz a tapasztalatom, mint Neked. Löttyedt lett.
))
Szárítani szoktam a fűszereket, csokorba kötve, lelógatva.
Idén viszont a koriander nem nőtt ki. Nagyon hozzászoktam, hogy mindenhol csak úgy kinőtt, nem is igen figyeltem rá. Most idén egy árva helyen nőtt csak ki….
ja ezt szántam volna
((
Reni, át tudom érezni a helyzetet. A korianderlevél nálam a főzés alapja
Duende, megértem a fűszergyűjtő szenvedélyt!
Szerintem is a szárítás a legjobb módszer (meg ősszel becserepezni néhány tövet és bent, az ablakpárkányon tartani).
A korianderlevéllel sehogy sem tudok megbarátkozni, nekem poloskaíze van.
Tényleg jó cserépben is nevelgetni a tél folyamán. Aztán szükség esetére ott van a szárított tartalék. Én is a szárítást szeretem, mert az természetes. És Krisna-völgyben egyébként sincs áram
Én imádom az ízét, az illatát… Számomra nagyon jó kiegészítője az indiai fűszerezésnek.
A korianderlevéllel sokan vannak így, Palócprovence
Duende, milyen fászernövényeid vannak, és honnan rendeled? Én is szeretnék ilyen sokfélét a magaménak tudni:)