A zöldturmix és én

Évekig fanyalogva nézegettem az üvegpohárban zöldellő, rajongói által csodaitalként kikiáltott turmixokat. Szerintem ezzel többen vagyunk/voltunk így. Az egyik hibám (vagy sem :)), hogy meglehetősen határozott véleményt tudok alkotni, és szeretek magam meggyőződni a világról és annak dolgairól. Néha felróják az ismerőseim, hogy nehezen befolyásolható vagyok, de az igazság az, hogy jó ez így nekem. Hogy visszatérjek a zöldturmixra, ezzel is így volt. Egészen addig fanyalogtam, amíg néhány évvel ezelőtt egy szép tavaszi napon készítettem magamnak egyet. Hogy ne csak zöld legyen, hanem némi élvezet is, került bele gyümölcs. Hosszasan nyomtam a turmix gombját, s az elkészült, krémes italt üvegpohárba tettem. Épp olyan volt, mint a bioreklámokban, de azért kissé bátortalanul ízlelgettem az első kortyot. A legnagyobb meglepetésemre iható volt! Sőt, nem csupán iható, kifejezetten finom! Ismeritek azt az érzést, amikor elfogyasztotok egy ételt, és azt érzitek, hogy jót tett? Mintha simogatná a gyomrot, nyugtatná az elmét… Nos, így voltam ezzel én is. Tápláló és laktató volt. Azóta főleg tavasszal és nyáron, gyakran turmixolok.

Az elmúlt néhány hétben nem a kertemből vagy a piacról szereztem be a leveleket a turmixhoz, hanem a ZöldVital növényeit próbáltam ki. A 100 %-ban magyar tulajdonú cégtől egy hétre 7 kis zacskó érkezett postán, sokféle harsogóan zöld, egészséges levéllel. Tetszett, hogy változatos, így mindennap másféle turmixot ihatok, és nem kell válogatni, minőségi zöldek érkeztek.
Ha szeretnél róluk többet megtudni, kipróbálni a termékeiket, tedd meg itt.

Zöldturmix

Hozzávalók (személyenként):
1 db alma (körte vagy banán, bogyósgyümölcs, stb.)
4-6 db zöldlevél (spenót, fodros kel, mángold, petrezselyem, stb.)
2 dl víz
ízlés szerint méz (én kihagyom)
pár csepp citromlé (kihagyható)
nyáron egy darabka uborkát is teszek hozzá, mert hűtő hatása van

A gyümölcsöt megtisztítjuk és összevágjuk. A levelet megmossuk, s az összes hozzávalót turmixba tesszük és simára mixeljük. Annyi vizet adjuk hozzá, hogy kellemes állagú ital legyen.

Másokat is érdekelhet? Oszd meg velük!

További receptek