Létrehoztunk egy vegetáriánus főzőcsoportot a facebook-on, ha van kedvetek beszélgetni a húsmentes főzésről, tapasztalatot esetleg recepteket megosztani, csatlakozzatok! Természetesen szívesen látjuk azokat a nem vegetáriánusokat is, akiket érdekelnek a húsmentes ételek.

http://www.facebook.com/groups/429452050405456/

Életmód

Gyereknek lenni kemény pálya. Meg kell felelni egy csomó felnőttnek, meg kell alapozni az életet, alakítani a sorsot. Ha gyerek vagy, és nem vagy jó valamiben, könnyen megbélyegeznek, beraknak egy skatulyába. Tanárok, gyerekek, néha még szülők, rokonok is. Amikor általános iskolába jártam, utáltam a tornaórát. Egészen konkrétan egyetlen olyan feladat sem volt, amiben jó lettem volna. Ezek a szavak, mint kislabda dobás, futás, tigrisugrás, úgy belevésődtek az elmémbe, hogy ma is görcsbe rándul a gyomrom, ha meghallom őket. Előttem van a kép, ahogy a tanárnő előveteti a szekrényt meg a dobogót, engem pedig máris lever a víz, mert tudom, hogy jön a szégyen, a nevetés és a pedagógus fintorgó arca, lenéző tekintete. Gyűlölöm az egészet, legszívesebb kirohannék. Ez megy évekig, és én elhatározom, hogy amint vége az iskolai tornaóráknak, soha többé nem mozgok magamtól. Egyetlen mozdulatot sem teszek, hiszen a gyűlöletes „SPORT” szó csak megalázással, lenézéssel, kínlódással jár, meg könnyekkel, amiket titokban hullatok, hogy senki ne lássa. Soha, soha, soha többé! Aztán az iskolának vége, középiskolában már nem fektetnek rá nagy hangsúlyt, a tanárnő idős, csak annyi a kívánsága, hogy valamivel üssük el az időt. És végre nem kell a gyűlöletes sporttal foglalkoznom.

Aztán felnőtt leszek, rendszertelenül élek, a táplálkozásról semmit nem tudok, és egyre több túlsúlyt halmozok fel. Amikor sok év múlva rájövök, hogy ez így nem mehet tovább, diétázni, majd nagyon lassan fogyni kezdek, és valahol mélyen ott motoszkál bennem: mozogni is kéne. Hónapokig elhessegetem a gondolatot: na, azt biztos nem, mert béna vagyok és ügyetlen, nincs semmi, amit meg tudnék csinálni. Két nap múlva megint: Na, egy kicsit…. Nem, szó sem lehet róla! Egy nagyon közeli barátom lelkesít, és akkor már nem csupán magamnak, hanem neki is meg szeretném mutatni. Az erős tiltakozást az elmémben felváltja: És ha csak kipróbálnám? Attól még nem kötelezem el magam. Úgyhogy kinézek egy edzőtermet, felhívok egy edzőt. Amikor bevallom, hogy soha életemben nem mozogtam, elcsodálkozik, de nem néz le. Rögtön el is kezdünk edzeni, és nagy meglepetésemre egy óra múlva kiderül, mindent meg tudok csinálni, amit kell. Az örömtől, hogy megcsináltam, hazafelé a föld felett úszok 10 centivel. Innentől aztán felgyorsulnak az események. Egy idő múlva már akkor érzem magam embernek, amikor nem hagyom ki az edzéseket. Kipróbálok más mozgást is, más edzővel. Az egyikük azt mondja, szép és pontos a mozgásom, és ha gyerekkoromtól edzenék, versenyszerűen sportolhattam volna. Többször el kell mondania, míg elhiszem, komolyan gondolja. Imádom, amikor szakad rólam a víz, megcsinálok mindent, és örülök az izomláznak. Megtanulok küzdeni magamért. Megtanulom legyőzni az elmémet. Tudom, hogy ha így folytatom, el fogom érni az ideális súlyt, mert a mozgás már mindig része lesz az életemnek. Nagyszerű érzés, hogy nemrég még csak álom volt, most pedig megvalósul. A testemet nem cserélném el senkiével, hiszen én rontottam el, én fogom helyrehozni. Az én küzdelmem lesz, és meg fogom csinálni! Az én harcom, az én szenvedésem. Szerencsés vagyok, hogy megtaláltam az utat, és hiszek abban, hogy mindenki tud találni számára megfelelő, élvezetes mozgásformát, bármi is legyen az.

Hogy miért beszélek erről? Néhány napja egy közösségi oldalon láttam egy fotót az általános iskolámról. Rajta volt az egész tanári kar, köztük a hölgy, akinek az volt a foglalkozása, hogy megszerettesse a mozgást az ifjúsággal. Csak ránéztem, és rögtön jött a gyomorgörcs. Még most, évtizedekkel később is a szégyen és a megaláztatás érzése kísérte. Amikor automatikusan lehajtom a fejem, és égő vörös arcomon érzem a megvető pillantást. Gyorsan be is zártam a képet, nem engedtem meg magamnak ezt a hangulatot. Mert én nagyon szerencsés vagyok! Találkoztam ugyanis olyanokkal, akik elhitették velem, hogy a mozgás az egyik legjobb dolog a világon, élvezetes és szórakoztató. Elhitették velem, hogy én is képes vagyok rá. Megtapasztaltam, hogy milyen sokat ad – nem csupán a testnek, az elmének is. Szerencsés vagyok, mert találkoztam olyanokkal, akik megtanították, mit kell csinálnom. Velem együtt örültek a sikereimnek, biztattak, lelkesítettek. Szerencsés vagyok, mert a szégyen és megaláztatás helyett egy ideje van egy edzőm, sporttáskám és edzőcipőm, edzőterem bérlet a zsebemben és egy kettlebell a szobámban.

A felnőttek felelőssége nagy, különösen a tanároké. Egy gyerek ugyanis mindent elhisz, és úgy kezeli saját magát, ahogy őt kezelik. Ha szerencsés, felnőve felfedezi negatív berögződéseit, és rájön, hogy ő alakítja a sorsát. Ha te is szülő vagy, pedagógus, vagy valaki, aki gyerekekkel foglalkozik, kérlek, ne engedd, hogy felnőtt korukban sok munkájuk legyen miattad! Inkább hitesd el velük, hogy bármire képesek, és tanítsd meg őket küzdeni önmagukért.

Életmód

Szombaton 2-től sabji workshop!

Az indiai konyha a leghétköznapibb zöldségekből is ínycsiklandó különlegességeket varázsol. Most a sabjikat (főételeket) vesszük górcső alá, és a masalák, paszták világába kalandozunk. A fűszerek mesteri használata kiemeli az alapanyagok ízét, és egzotikus lakomákat eredményez. Ha te is az indiai konyhaművészet rajongója vagy, ne szalaszd el ezt az egy alkalmas kurzust, hiszen most egyedi fűszerkeverékekkel ismerkedhetsz, és különleges sajbik készítését sajátíthatod el! Ezeket a sabjikat a többi tanfolyamon nem készítjük. Kezdőknek is!

Itt jelentkezhetsz: http://108.hu/fozotanfolyam/szabdzsi-workshop

Életmód, Főzés

Egyre inkább motoszkál bennem a gyanú: mintha az utóbbi időben kezdene trendivé válni, ha valaki nem tud főzni. Ha te is így vagy ezzel, két dolgot tehetsz:
1. Valakitől vagy csak úgy magadtól elkezdesz tanulni.
2. Elmész főzőműsort csinálni a tv-be.

Hogy mi borított ki ennyire? Nem vagyok nagy tévénéző, de úgy esett, hogy vasárnap délelőtt a TV Paprikát néztem. Adott egy műsor, amiben két kanadai nő szakácskönyvek receptjeit próbálja ki, hogy kiderüljön, vajon tényleg olyan lesz-e a végeredmény, mint a képen.
Ezt írja a műsorajánló:
„Anna és Kristina gyakorló háziasszonyok és televíziós műsorvezetők vállalták, hogy górcső alá veszik a legmenőbb szakácskönyveket és kipróbálják, vajon elkészíthetők-e a bemutatott ételek pusztán a leírást követve. Egy átlagos hobbiszakács szemszögéből vizsgálják meg a receptet, a hozzávalókat és a szükséges eszközöket, majd készítik el az ételt, amit egy vendégséf értékel végül. A műsor persze nem tör pálcát egy-egy sztárszakács és annak szakácskönyve felett, de józan kritikájával és szellemes kiszólásaival mégis a helyükre teszi azokat.”
Nos, az ötlet nagyszerű! Valóban izgalmasan hangzik, és amikor azt mondják az elején, hogy indiai ételeket fognak készíteni egy indiai szakácskönyvből, rögtön felkapom a fejem. Van 4 órájuk, hogy elkészítsenek 6-féle ételt. Ez az indiai konyha esetében simán kivitelezhető, ha jól összeszervezzük a folyamatokat. Elmondják azt is, hogy egy New York-i étterem főszakácsa látogat el hozzájuk, hogy tesztelje az eredményt. Egyre izgatottabb leszek. Felsorolják, hogy mit fognak főzni, én pedig érdeklődve hallom, hogy az édesség gulab jamun lesz. Hűha, nem az az édesség, ami elsőre feltétlenül összejön, de lássuk. Aztán elkezdik begyúrni a naan (kenyérféle) tésztáját. Kikerekedik a szemem, és nehezen hiszem el, amit látok. A műsorajánló szerinti hobbiszakácsok esetlen mozdulataikkal olyanok, mint akik még sosem jártak a konyhában. Próbálnak összegyúrni egy lisztből, vízből, némi élesztőből és sóból álló tésztát, kevés sikerrel. Tiszta ragacs minden, a tészta, a kezük. Rossz nézni. Kezdem magam csalás áldozatának érezni. Aztán jön az édesség sütése. Felszisszenek, amikor megállapodnak, hogy már beteszik az olajba sütni, mert látom, hogy az olaj ég, és várhatóan a gulab rögtön szénné ég majd benne. Igen, be is következik. A hölgyek is észreveszik, hogy ez az édesség csúnya. És igen, igazat kell nekik adnom, az övéké tényleg az. Egyikükben felmerül, hogy esetleg hozassanak egy étteremből. Egyre nagyobb a káosz, megállapítják, hogy nem lesznek kész az ételekkel, de nem baj, folytatják rendületlenül.

Közben bevágják az indiai főszakácsot, amint ül az autóban, és a két „hobbiszakács” lakásába tart, hogy megnézze, mit főztek. Elmondja, hogy nagyon kíváncsi a tálalásra, mert az indiai ételek nem kifejezetten szépek, és nagyon nehéz őket úgy tálalni, hogy az vonzó legyen. Na, ettől a kijelentéstől engem elöntenek az indiai konyha iránti érzelmeim, és elszakad a cérna. Késztetést érzek arra, hogy levadásszam a telefonszámát a netről és felhívjam . Biztos, hogy ugyanarról az indiai konyháról beszélünk? Amelynek nem szépek és vonzóak az ételei? Az indiai ételekkel ugyanis nagyon könnyű dolgunk van, mert gyönyörűek és színesek, nem kell trükköket alkalmaznunk ahhoz, hogy vonzóvá varázsoljuk őket a tányéron. Megteszik nélkülünk is.
A műsort nem tudom végignézni, szerencsére indulnom kell. Indiai főzőtanfolyamot tartok ugyanis a 108 Életmódközpontban. Megmutatom a lelkes résztvevőknek, hogy kell dhált, fűszeres rizst, csatnit, pakorát és banán malpuát főzni. Ők is kezdők, mégis szép csapátikat sütöttek előző nap. Nincs tapasztalatuk, csak lelkesedésük, és szerintük nem vicces, amikor valaki kétbalkezes. Amikor a tanfolyam végén egymás mellé kitesszük az ételeket egy tányérra, megindul a nyálelválasztásuk, és telefonért futnak, hogy lefényképezzék. Mert szerintük az ételek gyönyörűek és étvágygerjesztőek.

Azt olvasom, hogy ez egy mókás, szórakoztató műsor. Nem tudom, ízlés kérdése. Szerintem nem az. Semmi vicceset vagy építőt nem találok benne. Számomra inkább szomorú. Jobban szeretek olyanokat látni főzőműsorokban, akik tudnak főzni. Jamie és Nigella rajongó vagyok, mert nem csak a tudásukat szeretem, hanem azt is, hogy szívből főznek. Én egy főzőműsoron nem nevetni vagy bosszankodni szeretnék, hanem tanulni, ötleteket gyűjteni. Aztán ha valaki nem gyakorlott az adott konyhában, ami ennek a műsornak a lényege lenne, akkor legalább olyan legyen, akinek már volt fakanál a kezében, és nem okoz neki nehézséget egy tészta begyúrása. Ha meg valaki egyáltalán nem tud főzni, nekem az sem túl nagy probléma. Csak ne mutogassák a tévében. Vagy mutogassák, de énekeljen, táncoljon, hányjon cigánykereket, vagy csináljon bármit, amihez ért. De ne főzzön, és főleg ne az ő produkciója alapján ítéljük meg egy gyakorlott séf szakácskönyvét.

Életmód

álljon itt egy vers, amit nagyon szeretek. Bhaktivinoda Thakura írta, és arról szól, hogy Krisna, Isten milyen ételeket szeret. Így hangzik:

1
bhaja bhakata-vatsala sri-gaurahari
sri-gaurahari sohi gostha-bihari,
nanda-jasomati-citta-hari

2
bela-ho’lo, damodara, aisa ekhano
bhoga-mandire bosi’ koraho bhojana

3
nandera nidese baise giri-bara-dhari
baladeva-saha sakha baise sari sari

4
sukta-sakadi bhaji nalita kusmanda
dali dalna dugdha-tumbi dadhi moca-khanda

5
mudga-bora masa-bora rotika ghrtanna
saskuli pistaka khir puli payasanna

6
karpura amrta–keli rambha khira-sara
amrta rasala, amla dwadasa prakara

7
luci cini sarpuri laddu rasabali
bhojana korena krsna ho’ye kutuhali

8
raidhikara pakka anna vividha byanjana
parama anande krsna korena bhojana

9
chale-bale laddu khay sri-madhumangala
bagala bhajay ara deya hari-bolo

10
radhikadi gane heri’ nayanera kone
trpta ho’ye khay krsna jasoda-bhavane

11
bhojanante piye krsna subasita bari
sabe mukha prakhaloy ho’ye sari sari

12
hasta-mukha prakhaliya jata sakha-gane
anande bisraima kore baladeva-sane

13
jambula rasala ane tambula-masala
taha kheye krsna-candra sukhe nidra gela

14
bisalakha sikhi-puccha-camara dhulaya
apurba sayyaya krsna~ sukhe nidra jaya

15
jasomati-ajna pe’ye dhanistha-anito
sri-krsna-prasada radha bhunje ho’ye prito

16
lalitadi sakhi-gana avasesa paya
mane mane sukhe radha-krsna-guna gaya

17
hari-lila ek-matra jahara pramoda
bhogarati gay thakur bhakativinoda

(1) Imádd Sri Gauraharit, aki mindig nagyon kedves a bhaktáihoz. Ugyanaz a Legfelsõbb Istenség, Krisna Õ, aki Vraja legelõin játszott, és rabul ejtette Nanda és Yasoda szívét.

(2) “Drága Damodarám – hívja Yasoda anya Krisnát –, nagyon késõ van már. Kérlek, azonnal ülj le az ebédlõben és egyél.”

(3) Nanda Maharaja utasítására Krisna, aki felemelte a Govardhana hegyet, leül, s aztán bátyjával, Sri Baladevával együtt a többi tehénpásztorfiú is mind leül az ebédhez.

(4) Ekkor suktából és különféle leveles zöldségekbõl készült lakomát, majd ízletes sült ételeket és zöld jutalevelekbõl készült salátát szolgálnak fel nekik. Sütõtököt, gyümölccsel teli kosarakat, lencsébõl és sûrített tejbõl készült kis, kocka alakú süteményeket, azután sûrû joghurtot, tejben fõtt tököt és banánfa-virágból készült zöldséges eledeleket is kapnak.

(5) Ezután ghiben sült mungóbab-kockákat és urad-bab süteményeket, capátit és ghis rizst kapnak. Ezt követik az édes fogások: a tejbõl, cukorból és szezámmagból készült édességek, a rizsliszt-sütemények, a sûrített tej, a tejben úszó sütemények és az édes rizs.

(6) Az egyik édes rizst kámforral keverték, s így pontosan olyan az íze, mint a nektáré. Van banán és fenséges ízû sajt is. Tizenkétféle savanyú fogást is felszolgálnak nekik, melyek tamarinddal, zöld citrommal, citrommal, naranccsal és gránátalmával készültek.

(7) Fehérlisztbõl és cukorból készült purit, tejszínes purit, laddut és cukros rizsben fõtt dhál-süteményeket is kapnak. Krisna jó étvággyal megeszi az összes ételt.

(8) Krisna nagy eksztázisban, végtelen örömmel eszi meg a Srimati Rádháráni által fõzött fogásokat: a rizst, a csípõs fûszerekkel készült zöldségeket, az édességeket és a süteményeket.

(9) Krisna mulatságos bráhmana barátja, Madhumangala, aki él-hal a laddukért, mindig megtalálja a módját, hogy megszerezze õket. A laddu majszolása közben hangos “Haribol! Haribol!” kiáltásokat hallat, majd kezét a hónalja alatt összenyomva, mulatságos hangot kelt.

(10) Krisna nagy megelégedéssel eszik Yasoda mama házában, közben pedig a szeme sarkából Rádháránit és gopi barátnõit figyeli.

(11) Krisna ebéd után rózsaillatú vizet iszik. Azután az összes fiú sorba áll, és megmossa a száját.

(12) Miután a tehénpásztorfiúk kezet és szájat mostak, nagy boldogan lepihennek az Úr Balarámával.

(13) Két tehénpásztorfiú, Jambula és Rasála ekkor bételdióból, különleges fûszerekbõl és catechuból készült pánt hoznak Krisnának. A pán elfogyasztása után Sri Krisnacandra elégedetten álomba merül.

(14) Míg Krisna elégedetten pihen puha ágyán, a szolgája, Visáláksa pávatoll-legyezõvel hûsíti.

(15) Yasoda anya megkéri a Dhanistha nevû gopit, hogy vigye el Krisna tányérjáról a maradékot Srimati Rádháráninak, aki nagy örömmel enni kezdi azt.

(16) Ezután Lalita-devi és a többi gopi is megkapja a maradékokat, s ujjongó szívvel éneklik Rádháráni és Krisna dicsõségét.

(17) Ezt a Bhoga-árati dalt Bhaktivinoda Thákura énekli, aki egyedül az Úr Hari kedvteléseiben leli örömét.

Életmód

Aki ismerte, bizonyára észrevette, hogy megszűnt a gasztro.blog.hu gyűjtőoldal. Én is ezen néztem az új posztokat, illetve az új blogokat. Szerencsére életre kelt egy új gyűjtő ezen a címen: gasztro-blogok.blogspot.com

Az új oldal ugyanúgy megjeleníti a folyamatosan frissülő bejegyzéseket. Köszönjük a szervezőknek! Olvassatok, főzzetek!

Életmód, Főzés

Ma van Gaura Purnima, annak az évfordulója, hogy Isten Caitanya Mahaprabhu személyében 1486-ban megjelent Indiában, Navadvipa városában. Holdfogyatkozás volt azon az estén, és ilyenkor Indiában az emberek megfürdenek a Gangeszban, vagy más szent folyóban, miközben védikus mantrákat énekelnek. Amikor Caitanya Mahaprabhu megszületett, az emberek mindenütt a Hare Krisna mantrát énekelték. Ez azért is különleges, mert előre jelezte a küldetését, ugyanis az Úr Caitanya az istenszeretetről tanított, és azt hirdette, hogy Isten neveinek éneklésével el lehet érni a lelki tökéletességet.

A vaisnava kultúrában az ünnepek mindig azzal járnak, hogy rengeteg ételt (főtt- és nyers ételt, sósat-édeset, csemegéket, salátákat, gyümölcsöket) ajánlunk fel az oltáron. Én most egy banános édességet, kela malpuát készítettem az Úr Caitanya tiszteletére.

‎”Pusztán attól, hogy valahogyan emlékezünk az Úr Caitanya Maháprabhura, azok a dolgok, amelyeket nehéz véghezvinni, mind könnyűvé válnak. Ha 
azonban nem emlékezünk Rá, még az is nagyon nehéz lesz, ami valójában könnyű. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom az Úr Caitanya Maháprabhunak!”
(Caitanya-caritamrita)

-

Kela malpua

 -

Hozzávalók:

2 db érett banán

2,5dl fehér liszt

1dl tejpor

2 ek kukorica keményítő

1 kk őrölt édeskömény

1 kk őrölt kardamom

kb. 2,5 dl tej

A sziruphoz:

2 csipet sáfrány

3 dl cukor

3 dl víz

olaj a sütéshez

Összekeverjük a malpua tésztáját: összetörjük a banánt, hozzáadjuk a lisztet, a tejport, a keményítőt, a kardamomot és az édesköményt. Tej segítségével sűrű palacsintatésztát készítünk.

Feltesszük a szirupot főzni: a cukrot a vízzel és a sáfránnyal 5 percig forraljuk.

Felmelegítjük az olajat, s a tésztából egy-egy kanálnyit teszünk bele, lapos, korong alakú formákat kapunk. Mindkét oldalukat aranyszínűre sütjük. Ha kész, a lassú forrásban lévő szirupba tesszük, és egy percig benne hagyjuk, majd kivesszük a malpuákat.

Életmód, Főzés édesség, indiai konyha

Mostanában több hasonló élethelyzetben lévő ismerőssel beszélgettem problémákról, a nagybetűs Életről. Elgondolkodtatott. Van, hogy az ember életében eljön a perc, amikor ráébred arra, hogy nem a saját életét éli. Nem, nem valaki másét, csupán nem azt, ami az ő útja, vagy amit elképzelt magának. Nem azt, ami közelebb viszi ahhoz, hogy elérje céljait. Nem találta meg önmagát, vagy elveszett egy ideje: saját magának. Már régóta csak egy helyben topog, hamis reményekkel, tévképzetekkel, amikről talán tudatos, de nem hajlandó velük szembenézni. Tudja, hogy már rég nem az, aminek indult, vagy aminek látszik, korántsem azt adja, amit szeretne, csak hát nem könnyű beismerni, vagy elfogadni. Belekényszerítik mások, a ragaszkodásai, a megszokás, esetleg a lustaság, a kényelemre való hajlam. Vagy fél attól, hogy elveszít valamit (ami ugyan már rég nincs meg), és nem marad semmije. Azt hiszi, őszinte, és nem szokott becsapni másokat. De nem veszi észre, hogy saját magát csapja be hosszú, hosszú ideje. Megváltoztatta az értékrendjét, feladta önmagát.

Ekkor megérett az idő a változtatásra. Bátor dolog felismerni a helyzetünket, szembenézni a valósággal. Nem könnyű, ám amikor rájövünk, hogy tovább kell lépni, és elhatározzuk, hogy teszünk is érte, megtesszük magunkért, hihetetlen felszabadító, megkönnyebbült érzést tud adni!

Eljön a szortírozás ideje, ki kell válogatni kapcsolatainkat, szokásainkat, tulajdonságainkat. Van, akit és amit meneszteni kell, van, amit újjá kell építeni az alapján, hogy tudjuk, mi az utunk. Azt mondják, ha valaki ráébred arra, hogy mi az útja az életében, elfogadja azt, és tenni kezd érte, onnantól minden könnyűvé válik. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek nehézségek, hisz az élet erről szól: a nehézségekről, és arról, hogyan megyünk át azokon. Ám ha valaki a saját útját járja, természetesebbé, letisztultabbá válik az élete, lesz elég ereje ahhoz, hogy leküzdje a nehézségeket, hiszen a céljaiért, a hitéért, önmagáért küzd. Észre kell venni a lehetőségeket, kipróbálni új dolgokat, felismerni értékeinket.

Annyi mindenért felelősek vagyunk: másokért, a munkánkért, döntéseinkért. De elsősorban saját magunkért! Ha el akarok érni céljaidat, nyomot akarsz hagyni ebben a világban, akkor ez az első: vállalj felelősséget önmagadra, éld a saját életed. Találd meg önmagad!

Életmód

Állandó tanfolyamok

Indiai főzőtanfolyam – alapok: nov. 12-13., dec. 10-11.

Magyaros vegetáriánus: jan. 28-29.

Ájurvéda főzőntanfolyam: jan. 21-22.

Őszi-téli kurzusok, csak egy alkalommal meghirdetve

Indiai sós csemegék és csatnik: nov. 19.

Adventi mézeskalács sütés gyerekekkel: nov. 27.

Indiai ünnepi, egzotikus menü: dec. 3-4.

Karácsonyi magyaros, vegetáriánus menü: dec. 17.

Karácsonyi édességek tojás nélkül: dec. 18.

Jelentkezés: www.108.hu

Életmód, Főzés

Amikor főzőtanfolyamot tartok, mindig elmondom a résztvevőknek, hogy az indiai konyhakultúra egy nagyon széles tudomány. Elválaszthatatlan a vallástól és az ájurvédától. Azt, hogy mikor, mit, milyen körülmények között eszünk, hogyan főzünk, hogyan használjuk a fűszereket, mit mivel kombinálunk, az ájurvéda határozza meg. Azok, akik követik ezeket a hagyományokat, abban a tudatban főznek, hogy Istennek, Krisnának készítenek ételt. Amikor készen vannak, egy imával megkérik Őt, hogy fogadja el a megfőtt ételeket. A család csak ezután ül le az asztalhoz. Ez számomra rendkívül szép és magasztos tudomány, teljesen más síkra helyezi a főzést és az étkezést, mint a Nyugaton megszokott. Így válik a főzés szakrális élménnyé.

A napokban indiai szakácskönyveket nézegettem. Nyugaton megszoktuk, hogy ha valaki szakácskönyvet ír, a férjének vagy a családjának ajánlja a könyvet. Egy indiai könyvben egy nagyon szép képet találtam, és a következő ajánlást:

“Annapurna az étel félistene. Ő Párvati, az Úr Siva felesége. Az indiai mitológia szerint korlátlan számú embernek tud ételt biztosítani a világban. Ennél fogva a frissen házasodott feleség is Annapurna kell hogy legyen. A fenti képen az Úr Siva arra kéri, hogy adjon neki ételt, hogy elég ereje legyen a tudásszerzésre, és arra, hogy elérje a végső megvilágosodást.”

Életmód