Archívum

‘Életmód’ archívum

India-hangulat Bécsben

2010 február 11

Az elmúlt szombaton Bécsben jártunk. Összekötöttük a kellemeset a hasznossal (a repülőtérre kellett menni), s ha már úgyis ott voltunk, elmentünk egy indiai fűszereshez, majd a Naschmarktra.
Syamajiu még sosem volt Indiában, ezért nagy élmény volt számára a fűszeres. A vásárlás után megfogadta, hogy a lábát sem fogja betenni Indiába. Pedig ez a boltos már kicsit nyugati volt. Mégis olyan volt, mint Indiában. Ott ha bemész a boltba, az első, hogy megkérdezik, honnan jöttél. Ha az ember mindent megtudott, amit akart, jöhet a vásárlás. Ami esetünkben egyszerű lett volna, ha nem akarunk 1 kg-nál nagyobb kiszerelésben vásárolni. Ugyanis a polcokon található 10 dkg-os fűszerekből 10 db legalább ötször annyiba kerül, mint az 1 kg-os. Viszont az egy kg-os egységet meg ki kell hozni a raktárból, esetenként kimérni. És itt kezdődik a probléma. A nyugati ember jóval türelmetlenebb az indiainál, aki hihetetlenül ráérős tud lenni. Ez gyakran számunkra nagyon bosszantó. Indiában persze 2-3 nap után megszokod, és akár szórakoztató is lehet, ám Bécsben nem vagy rá felkészülve.
Indiában úgy történik a vásárlás, hogy elmondod mit szeretnél, erre az eladó mond egy nagyon magas árat. A vevő kineveti, és mond egy kis összeget. Innentől jókat nevetnek, néha vitatkoznak. A boltos megesküszik rá, hogy ha olcsón adja, az egész családja éhen fog halni. Egy idő múlva aztán megegyeznek az összegben. Ezzel persze még nincs elintézve a dolog, mert ilyenkor kiderülhet, hogy valójában nincs is az adott áru a boltban. Ezért a boltos megpróbál meggyőzni, hogy vegyél valami teljesen más dolgot. Pl. nincs neki ruhacsipesz, de nem baj, vegyél szúnyoghálót. Odaadja ugyanennyiért „a legjobb minőséget, csak neked”. Vagy nem mondja meg, hogy nincs az áru a boltban. Csak annyit látsz, hogy odainti a segédjét, mond neki valamit, mire az motorra pattan és elszáguld. Innen már tudhatod, hogy a termék nincs, a segéd elment a raktárba, egy másik boltba, valahová. És persze attól függ, hogy nézzük az ilyen történetet. Lehet annyira bosszantó, hogy meg tudnád verni az embert, de lehet szórakoztató is. Csak nézel, nem hiszel a szemednek, és nevetsz. Pl. amikor bemész egy kis helyre, hogy vegyél 50 üveg üdítőt, és megkérdezed, hogy van-e. Mire a boltos – szinte kikérve magának – rávágja, hogy persze, hogy van. És rámutat egy apró kis hűtőre, hogy abban van. Te már látod, hogy abban max. 4 üveg fér el, de a boltos állítja, hogy igenis, abban van 50 üveg üdítő és mindjárt adja. Közben a segéd már indul is a motorral :-)
Bécsben is hasonló, csak valamennyire nyugati a szituáció. Nem lehet elmondani, hogy mit kérsz, mert az ember egyfolytában telefonál. Egy telefon 15-20 percig tart, és 3 perc szünet után újabb hívásba kezd. Közben mosolyog ránk, hogy mindjárt, ez fontos. Hindiül beszél, és csak különböző focicsapatok nevét lehet kivenni. Ebből aztán rögtön értjük, hogy valóban halaszthatatlan az ügy. Próbálkozunk a segéddel, több-kevesebb sikerrel. Mikor ötödszörre mondom neki, hogy szeretnénk 3 kg asafoetidát, akkor is ugyanaz a válasz, mint az első négy alkalommal: kedves mosoly és egy „hozom!” Aztán eltűnik a függöny mögött, és 10 perc múlva üres kézzel jön vissza. Hát így esett, hogy amikor röpke 2 – 2 és fél óra után megvettük a fűszereket, Syamajiu megfogadta, hogy soha nem megy Indiába.
A kultúrsokk után még elmentünk a Naschmarktra, ami valamennyire téli álmát aludta. Pl. felvásároltuk az összes korianderlevelet, mert csak 4 csomag volt az egész piacon. Persze a piac izgalmas és színes, rengeteg mindent lehet kapni, de azért érezni, hogy tél – és főleg év eleje van. Azért hoztam néhány képet ízelítőnek.

  • Share/Bookmark

Életmód

Hogyan tovább? Töltsd ki ezt a kérdőívet!

2010 február 03
Február 12-én lesz egy éve, hogy elkezdtem ezt a blogot, és be kell vallanom, jóval többen olvassátok, mint amire számítottam. Természetemből adódóan akkor érzem jól magam, ha időnként fejlesztek a dolgokon, és ez nem fogja elkerülni ezt a blogot sem. Hogy min változtatok? Még fogalmam sincs, ebben szeretném a segítségeteket kérni. Szeretném, ha minél többen jönnének, ha a nem vegetáriánusok is úgy gondolnák, hogy ők is találnak jó recepteket és használható infókat. Szeretném, ha hasznos dolgokat tudnék feltenni, és minél több elégedett olvasót vendégül látni. Szeretném megtudni, hogy mit gondoltok, és mire vagytok kíváncsiak. Ezért azt találtam ki, hogy írok egy kis kérdőívet, amelyben felteszek néhány kérdést a bloggal és szolgáltatásaival kapcsolatban, és megkérek mindenkit, aki erre jár, hogy válaszoljon. A mindenkibe a közeli ismerőseim, barátaim, munkatársaim és más Krisna-hívők is beletartoznak, akik gyakran úgy gondolják, hogy ezek rájuk nem vonatkoznak!
Hogy viszonozzam a segítséget, a kérdőívet kitöltőknek elküldöm ajándékba egy gazdag indiai lakoma ételsorát receptekkel.

Február 12-én lesz egy éve, hogy elkezdtem ezt a blogot, és be kell vallanom, jóval többen olvassátok, mint amire számítottam. Akkor érzem jól magam, ha időnként változtatok, fejlesztek a dolgokon, és ez nem fogja elkerülni ezt a blogot sem. Hogy min változtatok? Még fogalmam sincs, ebben szeretném a segítségeteket kérni. Szeretném, ha minél többen jönnének, ha a nem vegetáriánusok is úgy gondolnák, hogy ők is találnak jó recepteket és használható infókat. Szeretném, ha hasznos dolgokat tudnék feltenni, és minél több elégedett olvasót vendégül látni. Szeretném megtudni, hogy mit gondoltok, és mire vagytok kíváncsiak. Ezért azt találtam ki, hogy írok egy kis kérdőívet, amelyben felteszek néhány kérdést a bloggal és szolgáltatásaival kapcsolatban, és megkérek mindenkit, aki erre jár, hogy válaszoljon. A mindenkibe a közeli ismerőseim, barátaim, munkatársaim és más Krisna-hívők is beletartoznak, akik gyakran úgy gondolják, hogy ezek rájuk nem vonatkoznak!

Hogy viszonozzam a segítséget, a kérdőívet kitöltőknek elküldöm ajándékba egy indiai lakoma ételsorának receptjeit.

Kattints ide a kitöltéshez!

  • Share/Bookmark

Életmód

Omega-3 és az okos gyerekek

2010 január 29
Az utóbbi időben számos cikk jelent meg az omega-3 zsírsav okosító hatásáról. A szülők megörültek a kutatási eredményeknek, hiszen az omega-3 egyik legfontosabb hatása, hogy javítja a gondolkodásért és az értelmi képességekért felelős agyterületek működését, valamint alapvető szerepet játszik az agyban levő idegsejtek közti kommunikációs folyamatokban. Az intelligencia és az értelmi képességek pedig ezen a kommunikáción alapulnak. Az omega-3 zsírsavak  táplálkozásunk létfontosságú elemei. A kutatások szerint könnyebben tanulnak az omega-3 zsírsavakat szedő gyerekek, értelmi képességeik is gyorsabban fejlődnek. Javul a figyelmük, koncentráló készségük, valamint felfogó képességük. Jobb tanulmányi eredményeket érhetnek el az iskolában.
Az omega-3-bevitele különösen akkor fontos, amikor a gyermekek agya a legnagyobb mértékben fejlődik, vagyis nagyjából 14 éves korig. Természetesen az omega-3 sem csodaszer. Egy vizsgálat például kimutatta, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek étrendjét megfelelő mennyiségű omega-3-mal egészítették ki, jobb lett a problémamegoldó és koncentráló képessége, valamint gyorsabb lett a felfogása. Egy másik, 8-9 évesek körében végzett kutatás azt mutatta, hogy a rendszeresen omega-3-hoz jutó gyermekek 81 százaléka jobban olvasott, 67 százaléka jobban írt, 74 százaléka pedig jobb eredményeket ért el matematikából.
A vegetáriánus szülőknek problémát okozhat, hogy a cikkek többsége csupán a halat, halolajat tekinti omega-3 forrásnak. Utánajártam azonban, hogy az “okosító zsírsav” megtalálható a növényi olajokban (lenmagolaj, repceolaj, olívaolaj), a magvakban (dió, lenmag, mogyoró) és a szójababban is. Vagyis kiváló omega-3 forrás lehet egy növényi olajjal meglocsolt, lenmaggal és tofuval ízesített zöldsaláta.

Az utóbbi időben számos cikk jelent meg az omega-3 zsírsav okosító hatásáról. A szülők megörültek a kutatási eredményeknek, hiszen az omega-3 egyik legfontosabb hatása, hogy javítja a gondolkodásért és az értelmi képességekért felelős agyterületek működését, valamint alapvető szerepet játszik az agyban levő idegsejtek közti kommunikációs folyamatokban. Az intelligencia és az értelmi képességek pedig ezen a kommunikáción alapulnak. Az omega-3 zsírsavak  táplálkozásunk létfontosságú elemei. A kutatások szerint könnyebben tanulnak az omega-3 zsírsavakat szedő gyerekek, értelmi képességeik is gyorsabban fejlődnek. Javul a figyelmük, koncentráló készségük, valamint felfogó képességük. Jobb tanulmányi eredményeket érhetnek el az iskolában.

Az omega-3-bevitele különösen akkor fontos, amikor a gyermekek agya a legnagyobb mértékben fejlődik, vagyis nagyjából 14 éves korig. Természetesen az omega-3 sem csodaszer. Egy vizsgálat például kimutatta, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek étrendjét megfelelő mennyiségű omega-3-mal egészítették ki, jobb lett a problémamegoldó és koncentráló képessége, valamint gyorsabb lett a felfogása. Egy másik, 8-9 évesek körében végzett kutatás azt mutatta, hogy a rendszeresen omega-3-hoz jutó gyermekek 81 százaléka jobban olvasott, 67 százaléka jobban írt, 74 százaléka pedig jobb eredményeket ért el matematikából.

A vegetáriánus szülőknek problémát okozhat, hogy a cikkek többsége csupán a halat, halolajat tekinti omega-3 forrásnak. Utánajártam azonban, hogy az “okosító zsírsav” megtalálható a növényi olajokban (lenmagolaj, repceolaj, olívaolaj), a magvakban (dió, lenmag, mogyoró) és a szójababban is. Vagyis kiváló omega-3 forrás lehet egy növényi olajjal meglocsolt, lenmaggal ízesített zöldsaláta.

  • Share/Bookmark

Praktikák, Életmód

Jóga- és Ájurvéda Expo Münchenben

2010 január 26
Az egészség megőrzésének olyan alternatív formái, mint a jóga vagy az ájurvéda, hazánkban is egyre nagyon népszerűségre tesznek szert, ám úgy gondolom, még mindig nem akkora az érdeklődés, mint Németországban. Az elmúlt hétvégén, január 23-24-én Münchenben voltam, ahol 2 napos Jóga- és Ájurvéda Expot rendeztek. E két ősi gyógymód, életforma nem csupán a betegségek megelőzésére használható, követői kétségkívül szert tesznek egyfajta lelki békére is.
A rendezvény nagyon inspiráló volt, remélem, hamarosan nálunk is lesz hasonló. Számos jógaiskola és oktató képviseltette magát, és természetesen minden szükséges eszközt, segédanyagot megvásárolhatott az, aki a jóga gyakorlásába vág. Rengeteg ájurvéda készítmény volt, teák, gyógytermékek, kozmetikumok. A helyszínen masszázzsal és kezelésekkel is foglalkoztak. Hogy őszinte legyek, az ájurvéda szakácskönyvet azért hiányoltam, mert szerettem volna vásárolni egyet-kettőt. Összesen kétfélét láttam, amiből az egyik megvan, a másiknak pedig csak a felében voltak receptek, a másik fele az ájurvéda tudományáról szólt. Lemondtam róla, mivel a német nyelvtudásom csak a receptek fordításáig terjed.
Jelen voltak még a reiki, a shiatsu, a Tai Chi és a Pilates képviselői is.
A rendezvény maga egy hatalmas épület egyik szintjén volt, középen a kiállítókkal és kereskedőkkel, a két szélén pedig rengeteg üvegfalú teremmel, ahol egész nap workshopok, előadások, kezelések és jógaórák folytak. A jógaórákon annyi ember vett részt, hogy a termek folyamatosan tömve voltak, és sokan nem is fértek be.
Ami különösen tetszett, hogy a büfében csak vegetáriánus ételeket árusítottak, szemben az őszi budapesti Vegetáriánus Fesztivállal, ahol a rendezvénynek otthont adó létesítmény büféje rántott húsos szendvicset árult.

Haiti

2010 január 18

Biztosan értesültetek Ti is a Haitin történt súlyos katasztrófáról. Egyházunk, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívõk Közössége fontosnak tartja, hogy az ilyen tragédiák után segítséget nyújtson a károsultaknak. A 2004-es Cunami idején magyar munkatársaink vezették a helyszíni ételosztásokat (közülük Karádi Csaba – Caitanya dás állami kitüntetésben is részesült), mely napi 3 menekült táborban, helyszínenként 1000 adag meleg étel kiosztását jelentette. Az akció pénzügyi részét Egyházunk, az Ételt az Életért Közhasznú Alapítványunk támogatói, valamint állami támogatás biztosították. A jelenlegi helyzetben hasonló forgatókönyv szerint járunk el. Az Ételt az Életért Közhasznú Alapítványunk katasztrófaelhárító csoportja a Haiti katasztrófa helyszínére utazik segítséget nyújtani. Amerikából és a világ több országából is jelentkeztek önkéntesek, akik a magyar csoportunk vezetésével részt vesznek az ételosztásban. A Dominikai Köztársaságban levő ISKCON Központunk szolgál bázisként, majd a határ közelében kialakított ideiglenes konyhából biztosítjuk a károsultak étkeztetését. A Hadügyminisztérium segélycsoportjával is kapcsolatban vagyunk, reményeink szerint a helyszínen is együttműködve dolgozunk.

Ha van rá lehetőséged, kérlek segíts Te is adományoddal, hogy minél több rászorulót tudjunk megetetni.

Számlaszámunk, ahová támogatásodat küldheted: KHB BANK, MKTHK Haiti-alszámla 10201006- 50280757- 00000000.

További információt, a résztvevők beszámolóit, helyszíni tudósítást a http://www.osszetelt.freeblog.hu oldalon találsz.

Előre is köszönjük a segítséget!

  • Share/Bookmark

Életmód

Szakácskönyvet írtam

2009 december 01
Írtam egy könyvet. Természetesen egy szakácskönyvet. Az a címe, hogy A kerttől a konyháig. Nem az  volt a célom, hogy újdonságokról írjak, inkább az, hogy visszatérjek őseink bölcsességéhez.
A friss, saját magunk által szedett zöldségeknél nincs jobb. Más az íze, mint a boltinak, ezáltal más lesz a belőle készített étel íze is. A természetes alapanyagok használata egyre inkább a gasztronómia fontos részévé válik. A kertészkedés harmonikus kapcsolatot teremt a környezettel, ugyanakkor válasz a jól ismert válság problémára is.
Mi kell ahhoz, hogy szemet gyönyörködtető és ízletes ételt főzzünk, amely elégedetté teszi az érzékszerveket?
Semmiképpen sem drága, különleges alapanyagok. A hozzávalói a következők:
Egy nagy adag szeretet. A főzésben ez a legfontosabb tényező. Amikor a háziasszony főz a családjának, a kedvenc fogásaikat készíti, mert így fejezi ki a szeretetét. Nemhiába mondják: az ember szívéhez a gyomrán át vezet az út.
Lelkesedés és némi fantázia.
Néhány jó recept.
Egészséges, energiadús hozzávalók. Lehetőleg a saját kertünkből, ha nem, a piacról.
És ami mindezt megkönnyíti s mindennapi étkezésünket még harmonikusabbá teszi, az éppen az az egyszerű alapelv, melyre a könyvemet is igyekeztem felépíteni: mindig az adott évszaknak megfelelő alapanyagokból készíthető a legolcsóbb és legegészségesebb étel.
A 108 receptet, ételfotókat tartalmazó könyv az ételleírásokon kívül kertészkedési tippeket, hasznos tudnivalókat is tartalmaz. A színes, 148 oldalas kiadvány ára 2200 Ft.
És így szól Kaldeneker György ajánlása a könyvhöz:
Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretnének elszakadni a rohanó nagyvárosi világtól, picit megpihenni egy nyugodt, ideális környezetben. Mindenkinek, akinek a főzés nem unott és kötelező munka, hanem szeretetteljes gondoskodást jelent.
Kaldeneker György
szakács

Írtam egy szakácskönyvet. Az a címe, hogy A kerttől a konyháig. Nem újdonságokról szól, inkább őseink bölcsességéhez, természetes életmódjához szerettem volna visszatérni. A 108 receptből, ételfotókból álló könyv kertészkedési tippeket, hasznos tudnivalókat is tartalmaz.

“Úgy gondolom a friss, saját magunk által szedett zöldségeknél nincs jobb. Más az íze, mint a boltinak, ezáltal más lesz a belőle készített étel íze is. A természetes alapanyagok használata egyre inkább a gasztronómia fontos részévé válik. A kertészkedés harmonikus kapcsolatot teremt a környezettel, ugyanakkor válasz a jól ismert válság problémára is.

Mi kell ahhoz, hogy szemet gyönyörködtető és ízletes ételt főzzünk, amely elégedetté teszi az érzékszerveket? Semmiképpen sem drága, különleges alapanyagok. A hozzávalói a következők:

◆ Egy nagy adag szeretet. A főzésben ez a legfontosabb tényező. Amikor a háziasszony főz a családjának, a kedvenc fogásaikat készíti, mert így fejezi ki a szeretetét. Nemhiába mondják: az ember szívéhez a gyomrán át vezet az út.

◆ Lelkesedés és némi fantázia.

◆ Néhány jó recept.

◆ Egészséges, energiadús hozzávalók. Lehetőleg a saját kertünkből, ha nem, a piacról.

És ami mindezt megkönnyíti s mindennapi étkezésünket még harmonikusabbá teszi, az éppen az az egyszerű alapelv, melyre a könyvemet is igyekeztem felépíteni: mindig az adott évszaknak megfelelő alapanyagokból készíthető a legolcsóbb és legegészségesebb étel.”

A színes, 148 oldalas kiadvány ára 2200 Ft.

Kaldeneker György ajánlása a könyvhöz:

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretnének elszakadni a rohanó nagyvárosi világtól, picit megpihenni egy nyugodt, ideális környezetben. Mindenkinek, akinek a főzés nem unott és kötelező munka, hanem szeretetteljes gondoskodást jelent.

Kaldeneker György

szakács

A könyv várható megjelenése december 8. Aki itt az oldalon megrendeli, 15 % kedvezményben részesül. A kiadványt utánvételes csomagként küldjük ki  (1980 Ft + utánvétes postaköltség). Ha szeretnéd megrendelni, írj egy kommentet vagy egy levelet a vegavarazs@1108.cc címre.

  • Share/Bookmark

Főzés, Életmód

A klímaváltozás főszereplői

2009 november 10
A mezőgazdasági állattartás sokkal jobban – mintegy 51%-ban – járul hozzá az üvegházhatás kialakulásához, mint korábban gondolták. Ebbe nemcsak az állatok által kibocsátott gázok, hanem például a tartásuk, a hús feldolgozásának, tárolásának energiaigénye is beleszámít.
Az ENSZ egy 2006-os elemzése már felhívta a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeket jelent az állattartás a klímára, érzékletes példa volt, hogy például a szarvasmarhák által kibocsátott metán milyen mértékben fokozza az üvegházhatás kialakulását. Az akkori számítások szerint az állattenyésztés – és a hozzá köthető tevékenységek, iparágak – a világ károsanyag-kibocsátásának 18 százalékát teszik ki, és ez meghaladja a szállítási szektor környezetkárosítását.
A World Watch Institute új tanulmánya szerint viszont sokkal rosszabb a helyzet, mert „az emberi tevékenységek által kibocsátott üvegházhatású gázoknak legalább 51 százaléka az állattenyésztésből ered.”
A várhatóan nagy vitákat kiváltó tanulmány írói úgy számolnak, hogy a világ mezőgazdasági állatállományai – tehenek, sertések, juhok, kecskék, tevék, szárnyasok stb. – évente 32 milliárd tonnányi széndioxidot és más káros gázt bocsátanak ki (figyelembe véve a légzést is), és ez több mint az ipari termelésé. A becslések szerint a levegőbe kerülő metán legalább 37 százaléka a szarvasmarháktól ered, és az újabb elméletek szerint a metán harmincháromszor károsabb az éghajlatra, mint a széndioxid. A közvetlen gázkibocsátás mellett rendkívüli károkat okoz az is, hogy egyre nagyobb az állattartásra – ide értve a takarmányozást – felhasznált földek nagysága, vagyis csökken az erdők és természetes növények területe. Arról nem is beszélve – állítják a tanulmány szerzői -, hogy a hústermesztés igen sok járulékos költséggel jár, például az európai sertéseknek Brazíliából szállítják az olcsó szóját, ahogy igen energiaigényes maga a húsevés is, hiszen a húst hűtve kell tárolni, és sokáig kell főzni.
A szakértők úgy vélik, az állattenyésztési gyakorlat megváltoztatása, vagy egyszerűbben fogalmazva: a húsevés visszafogása ma fontosabb feladat a klímavédelemben, mint a fosszilis energiaforrások kiváltása a megújuló energiával. És állítólag az energiafelhasználás megváltoztatásánál gyorsabb eredménnyel kecsegtet a vegetáriánus étkezés, ahogy az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testületének elnöke, Rejendra Pachauri mondta: „a csökkentett húsfogyasztás a legvonzóbb lehetőség az éghajlat változásának kivédésében”.
Mezőgazdasági szakemberek azt mondják, ezeket az adatokat és elméleteket nagyon alaposan meg kell vizsgálni, mielőtt cselekednénk, pláne ha meggondoljuk, hogy a világ sok országában a kormányok is támogatják valamilyen formában a mezőgazdaságot, a hústermelést. Kérdés, hogy politikailag mennyire lenne bölcs az amúgy is gyakran tiltakozó állattartókat az állományuk radikális csökkentésére kényszeríteni. Ráadásul nemrégen még az is kiderült, hogy a házi kedvencek tartása is károsítja az éghajlatot. Új-zélandi kutatók szerint legalábbis egy középtermetű kutya táplálásának ökológiai költsége – évi 164 kiló húst és 95 kiló gabonafélét számítva – akkora, mintha 10 ezer kilométert vezetnénk egy 4,6 literes Land Cruisert.
Forrás: MR Online
A jelentés teljes szövege itt olvasható (magyarul).

Meghívó

2009 október 25
Az első Govinda Vegetáriánus Étterem és Salátabár 1996-ban nyitotta
meg kapuit Budapesten. Az elmúlt évek során egymillióan látogattak el
hozzánk. Vendégeink visszajelzéseiből kitűnik, hogy elégedetten,
kellemes élménnyel távoznak. A Govindát sokáig indiai étteremként
tartották számon, de mára ez megváltozott. Kínálatunk jórésze valóban
indiai vegetáriánus ételekből áll, de megtalálhatóak nálunk a
nemzetközi konyha jellegzetességei és a színes saláták is. A fűszeres,
karakteres ízek kedvelői éppúgy szeretik ételeinket, mint az
egészséges vagy reform táplálkozás hívei.
Éttermünk egyik sikerét abban látjuk, hogy ízletes, egészséges és
friss alapanyagokból készült ételeket tálalunk, melyekben a fűszerek
összeállítása harmonikus, és segíti az ételek emésztését, azon túl,
hogy ízesíti azokat. Kipróbált, hagyományos receptek alapján főzünk,
amelyek állandó minőséget biztosítanak. Az étterem baráti, családias
hangulata, kellemes környezete is vonzza a visszatérő vendégeket.
Örömmel tájékoztatjuk Önt, hogy Vigyázó Ferenc utcai éttermünk után
idén ősszel a belvárosban megnyílik második éttermünk, ahol a
megszokott minőséggel, kissé megújulva várjuk vendégeinket. Engedje
meg, hogy ezúton meghívjuk Önt a sajtótájékoztatóval egybekötött
megnyitóra, amelyet október 27-én tartunk a Papnövelde u. 1. szám
alatt.
A szertartásra érkező vendégeinket ételkóstolóval várjuk!
A rendezvény programja:
17.30 Sajtótájékoztató
18.00 Sivarama Swami – a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők
Közösségének vezető lelkésze – köszöntője
18.10 Megnyitó szertartás
18.30 Ételkóstoló
Cím: 1053 Budapest, Papnövelde u. 1.
Időpont: 2009. október 27. 18 óra
Mindenkit szeretettel várunk!
A Govinda Étterem stábja

Az első Govinda Vegetáriánus Étterem és Salátabár 1996-ban nyitotta meg kapuit Budapesten. Az elmúlt évek során egymillióan látogattak el hozzánk. Vendégeink visszajelzéseiből kitűnik, hogy elégedetten, kellemes élménnyel távoznak. A Govindát sokáig indiai étteremként tartották számon, de mára ez megváltozott. Kínálatunk jórésze valóban indiai vegetáriánus ételekből áll, de megtalálhatóak nálunk a nemzetközi konyha jellegzetességei és a színes saláták is. A fűszeres, karakteres ízek kedvelői éppúgy szeretik ételeinket, mint az egészséges vagy reform táplálkozás hívei.

Éttermünk egyik sikerét abban látjuk, hogy ízletes, egészséges és friss alapanyagokból készült ételeket tálalunk, melyekben a fűszerek összeállítása harmonikus, és segíti az ételek emésztését, azon túl, hogy ízesíti azokat. Kipróbált, hagyományos receptek alapján főzünk, amelyek állandó minőséget biztosítanak. Az étterem baráti, családias hangulata, kellemes környezete is vonzza a visszatérő vendégeket.

Örömmel tájékoztatjuk vendégeinket, hogy Vigyázó Ferenc utcai éttermünk után idén ősszel a belvárosban megnyílik második éttermünk, ahol a megszokott minőséggel, kissé megújulva várjuk vendégeinket. Engedje meg, hogy ezúton meghívjuk Önt a sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitóra, amelyet október 27-én tartunk a Papnövelde u. 1. szám alatt.

A szertartásra érkező vendégeinket ételkóstolóval várjuk!

A rendezvény programja:

17.30 Sajtótájékoztató

18.00 Sivarama Swami – a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének vezető lelkésze – köszöntője

18.10 Megnyitó szertartás

18.30 Ételkóstoló

Cím: 1053 Budapest, Papnövelde u. 1.

Időpont: 2009. október 27. 18 óra

Mindenkit szeretettel várunk!

A Govinda Étterem stábja

govinda map2

  • Share/Bookmark

Életmód

Blogger Oscar-gála

2009 október 05

Talán nem sokan tudják, hogy most zajlott a Blogger Oscar-díj átadó :-) Ezt a megtisztelő díjat Palócprovence és Annamária küldte nekem. Nagyon köszönöm nekik, és remélem, még sok hasznos dolgot adunk át egymásnak és másoknak a bejegyzéseken keresztül.

oscar

A díjat nekik adom át:

Léttudatos Reni

Kata(konyha)

Yasmine

Duende

Rossa mela

Lúdanyó

Fitt anyuka

Narottam

  • Share/Bookmark

Életmód

A Vegavarázs után Brigitte Bardot is vegetáriánus napot hirdet :-)

2009 szeptember 29

MTI hír:
Brigitte Bardot a globális felmelegedés elleni harc jegyében vegetáriánus nap bevezetését kérte a közintézményekben Nicolas Sarkozy köztársasági elnöktõl – jelentette be a francia színésznõ vezette állatvédelmi alapítvány.

Autómentes, füstmentes nap már van, de a vegetárius nap bevezetésének sokkal nagyobb hatása lenne, mint a szén-dioxid-kibocsátásra kivetett adóknak, és a Földünk is sokkal jobban érezné magát – írta az állatvédelem harcosaként ismert BB. Levelében a filmsztár azt kérte az elnöktõl, hogy „adjon értelmet a klímavédelmi csúcstalálkozón elhangzó nyilatkozatoknak”.

Az egykori szexszimbólum ennek jegyében javasolja, hogy vezessenek be vegetáriánus napot minden közintézményben, és kérjék fel erre a magánintézményeket is. Véleménye szerint az állattenyésztés üvegházhatású gázokat bocsát ki, így „közvetlenül hozzájárul a globális felmelegedéshez, a talaj és vízzáró rétegek szennyezõdéséhez, és hatalmas pazarláshoz vezet, mert a világszerte megtermesztett gabona egyharmadát a hústermeléshez felhasznált állatok etetésére fordítják.
A húsfogyasztásról való lemondás egyébként is a legjobb mód arra, hogy tiltakozzunk az évente fogyasztásra szánt, több milliárd állaton elkövetett embertelenség és barbárság ellen”. Bardot júliusba arra kérte a francia first ladyt, Carla Bruni-Sarkozyt, hogy próbálja meg rábírni a férjét, tiltsa be a bikaviadalokat.

  • Share/Bookmark

Életmód

FireStats icon Powered by FireStats