Archívum

‘édesség’ archívum

Mascarponés banántorta

2011 november 27

Néhány hete sütöttem ezt a tortát, vasárnapi édességnek ajánlom téli napokra. Esetleg ötórai teához :)

Hozzávalók:

A tésztához:

15 dkg liszt

1 tk sütőpor

egy csipet só

2 érett banán

6 ek joghurt

1 tk szódabikarbóna

0,6 dl olaj

12 dkg cukor

3 ek csokiforgács (elhagyható)

3 ek őrölt mogyoró (elhagyható)

A krémhez:

25 dkg mascarpone

4 ek porcukor

4 ek őrölt mogyoró (vagy dió)

2 ek joghurt

A lisztet elkeverjük a sütőporral és a sóval. Egy villával pépesítjük a banánt, hozzáadjuk a liszthez, és beletesszük a többi hozzávalót is. Kiolajozunk és lisztezünk egy kisebb tortaformát, beleöntjük a tésztát. Előmelegített sütőben lassan sütjük.

Közben elkészítjük a krémet. Kikeverjük a mascarponét, a porcukrot, a mogyorót és a joghurtot. Ha túl sűrű, még higíthatjuk joghurttal.

A kihűlt tésztát kettévágjuk, megtöltjük a krém felével. A másik felével kívülről bevonjuk, és kókuszcsipsszel díszítjük.

Share

Főzés

Meggyes pitetorta

2011 június 04

Egyszerűen és gyorsan elkészíthető meggyes süti, nyári hétvégére.

A tésztához:

10 dkg túró

20 dkg liszt

4 ek olaj

6 ek tej

5 dkg cukor

1 vaníliarúd

fél citrom héja

egy csipet só

1 kk sütőpor

A tetejére:

1 kg kimagozott meggy + 5 dkg cukor

egy nagy pohár tejföl

4 ek cukor

3 ek vaníliás pudingpor

Megmossuk és kimagozzuk a meggyet, összekeverjük a cukorral és állni hagyjuk. Összeállítjuk az alapot. A lisztbe belekeverjük a sütőport, hozzáadjuk a túrót, az olajat, a tejet, a cukrot és a vaníliarúd belsejét, a citromhéjat és a sót. Az egészből sima tésztát gyúrunk. Kibélelünk sütőpapírral egy tortaformát, az aljába tesszük a tésztát, és belenyomkodjuk. Lecsepegtetjük a meggyet, és a tésztára tesszük. A cukrot összekeverjük a pudingporral és hozzáadjuk a tejfölt is. Az egészet a torta tetejére simítjuk. Előmelegített sütőbe tesszük, és közepes hőmérsékleten sütjük úgy 35-40 percig.

-

Share

Főzés

Diócska

2011 április 24
Nagyon finom, omlós aprósüti a múltból. Kicsit szöszölős, de megéri!
-
Hozzávalók:
-
A tésztához:
25 dkg liszt
20 dkg vaj
8 dkg porcukor
8 dkg darált dió
1 cs vaníliacukor
késhegynyi sütőpor
-
A krémhez:
1,5 dl tej
2 ek keményítő
15 dkg vaj
15 dkg porcukor
10 dkg darált dió
-
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. Elővesszük a fém diócska-formákat, kissé beolajozzuk. Több helyen olvastam, hogy vannak, akik minden sütés előtt vajazzák és lisztezik. Én sosem szoktam, mert a tészta meglehetősen vajas, és nekem sosem ragad le. A tésztával vékonyan kibéleljük a formákat, sütőlapra tesszük őket, majd előmelegített sütőben megsütjük. Gyorsan megsül, figyelni kell rá!
Közben elkészítjük a krémet. A főtt krémhez összekeverjük a keményítőt néhány kanál tejjel, a maradék tejet pedig felforraljuk. Ha forr, beleöntjük a keményítőt, és besűrítjük. Hagyjuk kihűlni.
A vajat habosra keverjük a porcukorral és a dióval, majd hozzáadjuk a főtt krémet, és az egészet simára keverjük.
A krémmel megtöltjük a kihűlt tésztákat, majd kettőt-kettőt összeragasztunk, végül porcukorba forgatjuk őket.
Nos ez így leírva meglehetősen egyszerűnek tűnik, és tényleg nem is bonyolult, csak időigényes. Tegnap délután dupla adagot sütöttem, és elment vele az egész délutánom. Ha valamilyen alkalomra készítjük, jobb előző nap megsütni és tölteni, és egy napot állni hagyni.
-

Share

Főzés

Gofri tojásmentesen

2010 október 01

A tojásmentes gofri receptjét nagyon sokan kérték tőlem, úgyhogy felteszem ide is. A liszt egy részét cserélhetjük teljes kiőrlésű lisztre, de csak óvatosan, mert könnyen leragad, és sosem fogjuk kivakarni a sütőből. Ugyanez a helyzet a nádcukorral is. A gofri nem az a kifejezetten egészséges édesség, reform változatban elkészíteni nem lehet. Ha valaki a liszt és a cukor ellensége, akkor inkább hanyagolja.

Hozzávalók:

25 dkg liszt

10 dkg cukor

10 dkg vaj

1/2 tk sütőpor

egy csipet só

1 citrom héja

3-4 dl tej

Az elkészítési mód nagyon egyszerű: az összes hozzávalót csomómentesre keverjük, majd a kissé olajozott, felmelegített sütőbe kellő mennyiséget rakunk és megsütjük.

Share

Főzés, Nincs kategorizálva

Csokitorta

2010 szeptember 18

Egy családi szülinap alkalmából készítettem tegnap ezt a csokitortát, a már sokszor bevált mézeslapos recept alapján.

-

-

Csokitorta

Hozzávalók (egy normál méretű tortához):

A 6 laphoz:

15 dkg vaj

15 dkg cukor

0,8 dl tej

3 ek méz

1 tk szódabikarbóna

1 tk sütőpor

50 dkg liszt

A krémhez:

1,5 l tej

15 lapos ek pudingpor (tejszín vagy vanília, de a keményítő is jó)

6 ek jó minőségű kakaó

1 tk instant kávépor (koffeinmentes)

50 dkg vaj

50 dkg porcukor

A díszítéshez:

csokiforgács, koktél cseresznye, kókuszreszelék, vagy ki mit szeret

-

Először elkészítjük a lapokat. Egy lábosba tesszük a vajat, a cukrot, a tejet és a mézet, majd kis lángon felolvasztjuk. Nem kell forralni, csak olvasztani. Levesszük a tűzről, s amikor már egy kicsit kihűlt, beletesszük a szódabikarbónát és a sütőport. Ha már majdnem teljesen kihűlt, a lisztet is hozzáadjuk és összegyúrjuk. A tésztát 6 részre szedjük, fogjuk az elsőt, belisztezzük a deszkát és a tésztát kerekre nyújtjuk. Tegyünk rá egy tortaformát vagy fedőt, és vágjuk körbe, így szabályos kört kapunk. Amikor megvan, egy megfelelő méretű tepsit megfordítunk, belisztezzük az alját, rátesszük a tésztát, és megsütjük. Vigyázni kell, mert 2-3 perc alatt – megsül. Ugyanígy kisütjük a maradék lapokat is.

A krém elkészítéséhez először elkészítjük a főtt krémet. A pudingport simára keverjük egy kevés tejjel, a maradék tejet pedig feltesszük forralni. Amikor forr, hozzáadjuk a pudingport, és keményre főzzük. Levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk. A szobahőmérsékletű vajat habosra keverjük a porcukorral, a kakaóval és a kávéval, majd apránként a kihűlt pudinghoz adjuk.

Amikor minden megvan, összeállítjuk a tortát: a lapokat megkenjük a krémmel. Ne felejtsünk krémet hagyni a torta külső kenéséhez, s a díszítéshez.

Share

Főzés

Málnás malpura

2010 július 22
Ezt a receptet is a Kifőztük 5. számába készítettem egy hónapja.
A malpura több szempontból is ideális édesség a nyári szezonban. Egyrészt a gyümölcsszezonban ízletes joghurtot készíthetünk friss gyümölcsből, másrészt a joghurt kellemesen hűt a nyári melegben.
-
-
Hozzávalók:
20 dkg fehér liszt
8 dkg porcukor
1/2 kávéskanál sütőpor
1,5-2 dl tej szükség szerint
zsiradék (olaj vagy ghí) a sütéshez
1 l joghurt
10 dkg cukor
25 dkg málna
Egy tálban összekeverjük a lisztet, a sütőport és a porcukrot. Fokozatosan öntjük hozzá a tejet, miközben habverővel simára keverjük. Egészen sűrű palacsintatészta állagúnak kell lennie. Ha megvan, negyed órára félretesszük, hogy a tészta pihenjen.
Közben fogunk egy nagy tálat, s összekeverjük benne a joghurtot és a cukrot. Megmossuk a málnát, a felét összenyomjuk és az egész szemekkel együtt a joghurthoz adjuk.
Ha a tészta már pihent, serpenyőben felmelegítjük a zsiradékot, a tésztából kiveszünk egy teáskanálnyit, majd a bő, forró zsiradékba csúsztatjuk. Annyit teszünk az edénybe, amennyi kényelmesen elfér benne. Időnként megforgatjuk, 3-4 perc alatt aranyszínűre sütjük, s végül lecsöpögtetjük a fánkokat. Ha kissé kihűltek, a gyümölcsjoghurtba forgatjuk őket.
Share

Főzés ,

Epres halava – indiai darapuding

2010 június 16

Ez a recept a Kifőztük 4. számába készült.

A halava az egyik népszerűbb indiai desszert. Sokféleképpen ízesíthető, pl. gyümölcsökkel, olajos magvakkal, fűszerekkel, mint a kardamom vagy a fahéj, de akár karamellizált cukrot vagy kakaót is tehetünk bele. Ez a változat az élvezetek fokozása végett tejszínnel készült, de vízzel is főzhetjük. Azt mondják, ez a remek édesség télen gyógyszerként is funkcionál, hiszen a forrón elfogyasztott halava elűzi a kialakulóban lévő náthát. Ekkor természetesen téli ízesítéssel, pl. banánnal, dióval és őrölt kardamommal javasolt.
Hozzávalók:
10 dkg vaj
15 dkg búzadara
7,5 dl víz
30 dkg cukor
2,5 dl tejszín
40 dkg eper
A vajat egy lábosban felolvasztjuk, majd beleszórjuk a búzadarát. Alacsony lángon pirítjuk, és időnként megkeverjük, hiszen a dara könnyen leég. Közben a vizet felforraljuk a cukorral, valamint megtisztítjuk és feldaraboljuk az epret. A halava akkor lesz ízletes, ha a búzadarát lassan – azaz legalább 15 percig – pirítjuk. Ha ez megvan, felöntjük a forrásban lévő cukros vízzel. Óvatosan tegyük, mert a felcsapó gőz könnyen megégeti a kezünket. Hozzákeverjük a tejszínt és az epret is, majd néhány percig forrni hagyjuk. Ne ijedjünk meg, nagyon híg, folyós keverék lesz, de besűrűsödik. Addig főzzük, amíg a daraszemek megfőnek, azaz elveszítik fehér színüket – ez nagyjából 4-5 perc. A halava még ekkor is folyós, de elzárjuk alatta a lángot, lefedjük és állni hagyjuk legalább negyed órán keresztül. Hidegen és melegen egyaránt fogyasztható. Tálalhatjuk kompótos tálban, de hidegen formázhatjuk is.

A halava az egyik népszerűbb indiai desszert. Sokféleképpen ízesíthető, pl. gyümölcsökkel, olajos magvakkal, fűszerekkel, mint a kardamom vagy a fahéj, de akár karamellizált cukrot vagy kakaót is tehetünk bele. Ez a változat az élvezetek fokozása végett tejszínnel készült, de vízzel is főzhetjük. Azt mondják, ez a remek édesség télen gyógyszerként is funkcionál, hiszen a forrón elfogyasztott halava elűzi a kialakulóban lévő náthát. Ekkor természetesen téli ízesítéssel, pl. banánnal, dióval és őrölt kardamommal javasolt elkészíteni.

-

-

Hozzávalók:

10 dkg vaj

15 dkg búzadara

7,5 dl víz

30 dkg cukor

2,5 dl tejszín

40 dkg eper

A vajat egy lábosban felolvasztjuk, majd beleszórjuk a búzadarát. Alacsony lángon pirítjuk, és időnként megkeverjük, hiszen a dara könnyen leég. Közben a vizet felforraljuk a cukorral, valamint megtisztítjuk és feldaraboljuk az epret. A halava akkor lesz ízletes, ha a búzadarát lassan – azaz legalább 15 percig – pirítjuk. Ha ez megvan, felöntjük a forrásban lévő cukros vízzel. Óvatosan tegyük, mert a felcsapó gőz könnyen megégeti a kezünket. Hozzákeverjük a tejszínt és az epret is, majd néhány percig forrni hagyjuk. Ne ijedjünk meg, nagyon híg, folyós keverék lesz, de besűrűsödik. Addig főzzük, amíg a daraszemek megfőnek, azaz elveszítik fehér színüket – ez nagyjából 4-5 perc. A halava még ekkor is folyós, de elzárjuk alatta a lángot, lefedjük és állni hagyjuk legalább negyed órán keresztül. Hidegen és melegen egyaránt fogyasztható. Tálalhatjuk kompótos tálban, de hidegen formázhatjuk is.

Share

Főzés ,

Kávés muffin

2010 április 27
Isteni muffin azoknak, akik szeretik a kávé ízét. Remek választás reggeli vendégek esetén :-)
Hozzávalók:
20 dkg liszt
14 dkg cukor
egy csipet só
1 tk sütőpor
14 dkg vaj
1 dl joghurt
1 dl langyos víz
1 tk szódabikarbóna
3 tk koffeinmentes instant kávé
A díszítéshez:
15 dkg vaj
10 dkg porcukor
1,5 tk koffeinmentes instant kávé
A kávét feloldjuk a vízben, majd egy tálban elkeverjük a lisztet, a cukrot, a sót és a sütőport. Beletesszük a joghurtot, a szódabikarbónát és a vajat, majd a kávéval az egészet elkeverjük. A muffinformákat háromnegyedig megtöltjük, és előmelegített sütőbe toljuk. Nekem 14 db lett ebből az adagból. Kb. 25 perc alatt megsül. Közben elkészítjük a krémet: habosra keverjük a vajat, a porcukrot és a kevés vízben feloldott kávét. Ha a muffin megsült, félretesszük, és ha már teljesen hideg a teteje, habzsák segítségével díszítjük.

Isteni édesség azoknak, akik szeretik a kávé ízét. Remek választás reggeli vendégek esetén :-)

-

Hozzávalók:

20 dkg liszt

14 dkg cukor

egy csipet só

1 tk sütőpor

10 dkg vaj

1 dl joghurt

1 dl langyos víz

1 tk szódabikarbóna

3 tk koffeinmentes instant kávé

A díszítéshez:

15 dkg vaj

10 dkg porcukor

1,5 tk koffeinmentes instant kávé

-

-

A kávét feloldjuk a vízben, majd egy tálban elkeverjük a lisztet, a cukrot, a sót és a sütőport. Beletesszük a joghurtot, a szódabikarbónát és a vajat, majd a kávéval az egészet elkeverjük. A muffinformákat háromnegyedig megtöltjük, és előmelegített sütőbe toljuk. Nekem 14 db lett ebből az adagból. Kb. 25 perc alatt megsül. Közben elkészítjük a krémet: habosra keverjük a vajat, a porcukrot és a kevés vízben feloldott kávét. Ha a muffin megsült, félretesszük, és ha már teljesen hideg a teteje, habzsák segítségével díszítjük.

Share

Főzés

Szilvás-csokis muffin

2010 április 13
A muffin kitűnő vendégváró édesség, hiszen gyakorlatilag fél óra alatt elkészül.  Az is remek benne, hogy ha van egy jó alapreceptünk, számtalan változatot készíthetünk az alapján, hogy épp mit találunk a kamrában. Ezt a muffint reggel sütöttem.  A tetejére saját készítésű szilvalekvárt tettem, ami kissé belesüpped a tésztába, és szerintem jól mutat.
Hozzávalók:
30 dkg liszt
1 tk sütőpor
14 dkg nádcukor
egy csipet só
1 dl tej
1 dl joghurt
½ dl olaj
1 tk szódabikarbóna
ízesítésnek:
2 ek karob
vagy 2 ek kakaó
vagy 10 dkg csokicsipsz
és néhány kanál süthető szilvalekvár
A száraz hozzávalókat – a lisztet, a sütőport, a cukrot, a sót és a kakaót vagy csokicsipszet – egy tálban elvegyítjük. Egy másikban összekeverjük a tejet, a joghurtot, az olajat és a szódabikarbónát. Néhány mozdulattal vegyítjük a kettőt, de ne keverjük túl sokáig.
A muffinformákat töltsük meg háromnegyedig a tésztával, majd toljuk előmelegített sütőbe. 200 fokon kb. 20 perc alatt elkészül. Tűpróbával állapítsuk meg, hogy megsült-e, ha igen, vegyük ki a sütőből, és 5-10 percig hagyjuk a formában. Ha ez letelt, könnyedén kiszedhetjük a muffinokat. A legjobb, ha rácsra tesszük, hogy teljesen kihűljön, mert akkor nem nedvesedik be az alja.

A muffin kitűnő vendégváró édesség, hiszen gyakorlatilag fél óra alatt elkészül.  Az is remek benne, hogy ha van egy jó alapreceptünk, számtalan változatot készíthetünk az alapján, hogy épp mit találunk a kamrában. Ezt a muffint ma reggel sütöttem.  A tetejére saját készítésű szilvalekvárt tettem, ami kissé belesüpped a tésztába, és szerintem jól mutat.

-

muffin1

-

Hozzávalók:

15 dkg teljes kiőrlésű liszt

15 dkg fehérliszt

1 tk sütőpor

14 dkg nádcukor

egy csipet só

1 dl tej

1 dl joghurt

½ dl olaj

1 tk szódabikarbóna

ízesítésnek:

2 ek karob

vagy 2 ek kakaó

vagy 10 dkg csokicsipsz

és néhány kanál süthető szilvalekvár

A száraz hozzávalókat – a lisztet, a sütőport, a cukrot, a sót és a kakaót vagy csokicsipszet – egy tálban elvegyítjük. Egy másikban összekeverjük a tejet, a joghurtot, az olajat és a szódabikarbónát. Néhány mozdulattal vegyítjük a kettőt, de ne keverjük túl sokáig.

A muffinformákat töltsük meg háromnegyedig a tésztával, majd toljuk előmelegített sütőbe. 200 fokon kb. 20 perc alatt elkészül. Tűpróbával állapítsuk meg, hogy megsült-e, ha igen, vegyük ki a sütőből, és 5-10 percig hagyjuk a formában. Ha ez letelt, könnyedén kiszedhetjük a muffinokat. A legjobb, ha rácsra tesszük, hogy teljesen kihűljön, mert akkor nem nedvesedik be az alja.

Share

Főzés ,

Húsvéti ajánlat – vendégváró répatorta

2010 március 31

Bár ez a két recept már korábban szerepelt az oldalon, most azért jutottak eszembe, mert mindkettő remek húsvéti vendégváró sütemény. A répatorta fűszeres, karakteres tésztáját kiválóan ellensúlyozza a mascarpone lágy, hűvös íze, zseniális párost alkotnak. A sós túrórúdból pedig nagy adagot érdemes sütni, mert rendkívül gyorsan fogy!

Répatorta
Hozzávalók:
35 dkg nádcukor
1,5 dl olaj
4 ek narancslé
1 tk vaníliakivonat
2 dl joghurt
2 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
1 tk fahéj
1 tk gyömbérpor
1 tk só
22 dkg liszt
30 dkg finomra reszelt sárgarépa
10 dkg darált mogyoró vagy dió
A krémhez:
50 dkg mascarpone
4 ek joghurt
15 dkg porcukor
1 tk vaníliakivonat
1 narancs reszelt héja és leve
A cukrot, az olajat, a narancslevet, a vaníliát és a joghurtot és a szódabikarbónát összekeverjük. Egy másik tálban a száraz hozzávalókat is vegyítjük: a lisztet, a sütőport, a sót, a gyömbérport és a fahéjat. A két keveréket alaposan elkeverjük, majd belekerül a reszelt répa és a darált mogyoró. Lisztezett, vajazott sütőformába tesszük és 180 fokos sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük.
Közben elkészítjük a krémet: a mascarponét a joghurttal és a porcukorral alaposan kikeverjük, majd hozzáadjuk a vaníliakivonatot és a narancs héját, levét. Amikor a krémet összeállítjuk, kicsit híg lesz, de nem kell aggódni, tegyük be a hűtőbe, és egy negyed óra pihentetés után megszilárdul.
A kihűlt lapot kettévágjuk és megtöltjük a krém 1/3-ával, a többi krémmel pedig kívülről bevonjuk a tortát.
Sós túródúd
Hozzávalók:
50 dkg liszt
50 dkg túró
50 dkg vaj
3 kk só
A tetejére:
1/2 dl tej
1 dkg vaj
némi köménymag
A hozzávalókat jól összegyúrjuk, a tésztát meghintjük liszttel és nejlonzacskóba tesszük. Legalább egy napig, de akár kettőig is a hűtőben pihentetjük. Sütés előtt egy órával kivesszük a hűtőből és ujjnyi vastagra nyújtjuk. A tejben felolvasztjuk az 1 dkg vajat, majd kicsit hűlni hagyjuk. Amikor dermedni kezd, megkenjük vele a kinyújtott tésztát. Ezután fogjuk a köménymagot és megszórjuk vele a tetejét. Finoman meghintjük sóval, kicsit lenyomkodjuk a köményt, és az egészet ujjnyi csíkokra, majd tetszőleges hosszúságú rudacskákra vágjuk. Kikent tepsibe tesszük a rudakat, majd halványbarnára sütjük.

Sós túrórúd

Főzés , , ,

FireStats icon Powered by FireStats