Főoldal > Főzés > Hamis túrógombóc aludttejből

Hamis túrógombóc aludttejből

2009 július 09

 

2 nappal ezelőtt szomorúan konstatáltam, hogy egy jó adag tej szépen megaludt. Tudom, hogy az aludttej nagyon egészséges, de én nem szeretem. Gondoltam, odaadom valakinek, de aztán eszembe jutott, hogy itt Krisna-völgyben gyakran készítenek belőle hamis túrógombócot, ami nagyon finom. Elhatároztam, hogy én is kipróbálom. Az eredményt letesztelve nem is bántam meg, mert könnyeb, mint a hagyományos túrógombóc, kellemesen savanykás és ízletes.

 

Hozzávalók:

1 liter aludttej

15 dkg búzadara 

8 ek fruktóz (cukor)

csipet só 

2 ek olaj

15 dkg zsemlemorzsa 

1 ek fruktóz (cukor) 

½ kk őrölt fahéj

 

Az aludttejet felforraljuk, majd hozzáadjuk a fruktózt (cukrot), s miközben habverővel kevergetjük, beleszórjuk a búzadarát is.  Kisebbre vesszük a lángot, és állandó kevergetés mellett még néhány percig főzzük, amíg a daraszemcsék megfőnek, azaz már nem fehérek. Ekkor levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk. Mire kihűl, a massza formázhatóvá válik, ekkor vizes kézzel kis gombócokat csinálunk belőle, és megforgatjuk fahéjjal ízesített, pirított zsemlemorzsában. Tálalásnál adhatunk hozzá egy kevés porcukorral ízesített tejfölt.

 

Túrógombóc

 

Zsemlemorzsa pirítása

Felmelegítjük az olajat és beleszórjuk a zsemlemorzsát. Kis lángon pirítjuk, és közben folyamatosan kevergetjük, mert nagyon könnyen megég. Néhány perc múlva öntünk hozzá kb. 1 dl forróvizet, és jól elkeverjük. A víztől a zsemlemorzsa kissé összáll. Továbbra is kevergetjük, és tovább pirítjuk, amíg a víz elpárolog, és a zsemlemorzsa már nem darabos, hanem újra szemcsés lesz. Akkor levesszük a tűzről, és ha kihűlt, belekeverjük a fruktózt (vagy cukrot) és a fahéjat.

Share

Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!

Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz. Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!


Információ a tanfolyamokról »»

Rendeld meg új szakácskönyvemet!

Ha vegetáriánus vagy, vagy csupán szeretnéd egészségesebben elkészíteni a megszokott magyaros ételeket, akkor neked szól az új szakácskönyvem, Vegetáriánus kalandozás a magyar konyhában.


Rendeld meg most egy különleges akció keretében»»

Regisztrálj a 108.hu INGYENES Életmód Magazinra.

-24 oldalas, havonta megjelenő, színes magazin.
-Sok-sok különleges recepttel.
-Hagyományos házi praktikák, gyógymódok
-Jóga pózok
-A környezetvédelem érdekében csak digitálisan jelenik meg.

Nézd meg a korábbi számokat »»

  1. július 9th, 2009 - 20:59 | #1

    Hú, ez nagyon tetszik! Az egyetlen gombóc, amit nagy néha szívesen megeszem, a túrógombóc, de nincs kedvem nekilátni. Ez a “hamis” viszont rém egyszerűenk tűnik, biztosan ki fogom próbálni.

  2. július 9th, 2009 - 21:44 | #2

    Tényleg nagyszerű, örülök ennek a receptnek, köszi!

  3. július 10th, 2009 - 08:48 | #3

    Napmátka, Makka, remélem tetszik majd mindkettőtöknek, szerintem nem fogtok csalódni. Most egyébként is itt az aludttej szezon. Nálunk többen is megjegyezték, hogy jobb, mint a valódi túrógombóc.

  1. augusztus 4th, 2010 - 19:11 | #1
FireStats icon Powered by FireStats