A magyar ember a búzát életnek nevezte. E találó elnevezés a búza fontos szerepére utal. Az ember tisztelettel adózik e gabonának, mert a jó termés biztosítja megélhetését a következő évben. Ezért aztán a gabonamagból készült kenyér nem csupán egy étel, hanem az élet jelképe. Az ősi hagyományok szerint az emberek aratás után a templomba mentek, hálát adtak Istennek a termésért.
Sríla Prabhupáda – a Krisna-tudat lelki tanítómestere – leírta az ideális életmódot. Hangsúlyozta, hogy egyszerű életre kell törekednünk, amennyire lehetséges, megtermelni az élelmünket, és figyelmet, időt fordítani a lelki fejlődésre.
Így van ez Krisna-völgyben is. Elvetjük a búzát, mert hiszünk az isteni gondviselésben. A nyár derekán pedig aratunk, és köszönetet mondunk Istennek szeretetteljes gondoskodásáért. Az aratás első napjának reggelén Krisna-völgy minden lakója kimegy a mezőre, és részt vesz a munkálatokban.
Az idei aratás csütörtökön kezdődött. A kaszások hasították a kalászokat, a marokszedők kötötték a kévéket, amiket aztán ökrösszekérrel elhordtak a mezsgyére. Ott lelkes Krisna-hívők várták csépharadókkal a gabonát, hogy az magját hullajtva, a szélben pelyváját vesztve a kisköves kézimalomba gurulhasson. Az őrlésnél Krisna-völgy legkisebb lakói is boldogan szorgoskodtak, így gyűlt halomba a tálon a friss liszt és a gabonapehely. Amikor összegyűlt egy kis mennyiség, egy szakács sót és vizet kevert a liszthez, tésztát gyúrt és csapátit sütött az indiai mintára készült, földbe vájt tűzhelyen. Egy másik edényben frissen szedett zöldségekből szabdzsi készült. Amikor a szakács végzett a főzéssel, az ételt felajánlottuk Istennek.
Ezután még be kellett gyűjteni a szalmát, s hogy ki ne szikkadjon a föld, beszántani a napra került tarlót.
Hát ilyen egy aratófesztivál Krisna-völgyben.
Hémanginak hívnak. Emlékeim szerint tízéves lehettem, amikor először vettem fakanalat a kezembe. Húsz éve vagyok vegetáriánus. Jelenleg Budapesten tartok főzőtanfolyamokat, eddig négy könyvem jelent meg. A szívemhez legközelebb a sokszínű és varázslatos indiai konyhakultúra áll.
Nagyon szép, ahogy dolgoztok és ünnepeltek egyszerre.
Milyen szomorú… Nem az ünnepetek, bocsánat. Hanem hogy régen a magyar falvakban minden aratás ilyen volt. Ünnep. Csakúgy, mint a szüret, és még sok más, a földhöz kötődő esemény.
Aztán jött a coccializmus őrülete, és hatalmas pusztítást végzett. Szétverték a faluközösségeket, és már nem is lehet visszacsinálni.
Talán majd úgy 40-50 év múlva…
Örülök, hogy nálatok megtestesül mindez.
Visszajöttem a szabimról! A szabim első hetében, amikor a rossz idő miatt a szobába szorultunk, egyik délután az MTV-n ment valami agrárműsor. És benne rólatok is szó volt, a gazdaságotokról… veszettül figyeltem :-)) Tényleg nagyon szép, ahogy együtt tudtok dolgozni, igazi közösség a Tiétek!
Napmátka, tényleg jó hangulatú ünnep ez. Egyszer eljöhetnél, szerintem élveznéd!
Igen, Duende, egyetértek. Az izmusok és a naaagy fejlődés néha elveszik a hagyományt és a kultúrát.
Annamária, figyeltem, hogy nem vagy mostanában az oldaladon. Örülök, hogy tetszett a műsor, remélem, egyszer eljössz, és megnézed élőben is. És akkor majd beszélgetünk egy jót!
Szerintem is élvezném…s Duendének is nagy az igazsága.
Ez az év most nem az utazásokról szól nekem – nem tehetem.
De majd…!:) Köszönöm a szíves invitálást!