Répás parata

Indiai kenyérféle sabjikhoz (főételekhez) vagy dálhoz (levesekhez). Esetleg könnyű ebéd, salátával.

Hozzávalók:

1 ek olaj
1 ek reszelt gyömbér
1 kk apróra vágott zöld chili
¼ kk asafoetida
½ kk őrölt római kömény
½ kk őrölt koriander
1/3 kk kurkuma
1 közepes sárgarépa finomra reszelve
1 ek apróra vágott korianderlevél
10 dkg fehér liszt
10 dkg teljes kiőrlésű liszt
2 kk só
egy kevés olaj a sütéshez

Felmelegítjük az olajat, és beletesszük a gyömbért meg a chilit. Közepes hőmérsékleten kb. fél percig pirítjuk. Hozzáadjuk a porfűszereket: az asafoetidát, a római köményt, a koriandert és a kurkumát. Néhányszor megkeverjük, majd a reszelt sárgarépát is beletesszük. 5-6 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a korianderlevelet, és levesszük a tűzről. Hagyjuk kihűlni.
Ha már hideg, beletesszük a kétféle lisztet, a sót, és annyi vizet, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. Simára dolgozzuk, majd lefedjük, és legalább negyed órán keresztül pihentetjük.
Ezután nagyobb diónyi golyókat gyúrunk, amiket egyesével kerekre nyújtunk. Úgy kell összeállítanunk a paratát, hogy az réteges legyen, ezáltal nem lesz túl tömör, finomabb, lazább lesz. Megpróbálom érthetően leírni. A kinyújtott körnek bevágjuk a sugarát, és a sugárnál kezdve elkezdjük feltekerni. Így egy kúpot kapunk, amit aztán felállítunk, és a tenyerünkkel lenyomunk, hogy ismét kerek legyen. Ezt a vastagabb kerek lapot aztán újra vékonyra nyújtjuk, majd forró palacsintasütőben, nagyon kevés (borsószemnyi) zsiradékon néhány perc alatt mindkét oldalát megsütjük.

 

PicMonkey Collage

Másokat is érdekelhet? Oszd meg velük!

További receptek