Főoldal > Főzés > Rántott patisszon tojás nélkül

Rántott patisszon tojás nélkül

2009 május 17

 

A rántott patisszon egy remek nyári étel. Petrezselymes krumplival (vagy ha rajtam múlik – illetve már van elég petrezselyem a kertben – krumplis petrezselyemmel :-) ) és tejfölös uborkasalátával tökéletes ebéd. Nem mondom, hogy túl gyakran, mert a meleg nyári napokban kissé nehéz az olajban készült rántott étel, de időnként nagyon jó. Egyébként nemrég olvastam valahol, hogy nem fontos a rántott ételeket bő olajban sütni, elég egy kicsit beolajozni, majd a sütőben, tepsiben megsütni. El is határoztam, hogy ki fogom próbálni, de még nem került rá sor. 

 

rantott_patiszon1

 

Rántott patisszon

 

Hozzávalók:

1 közepes fej patisszon

4 púpozott ek liszt

1,2 dl tej (vegánoknak víz)

½ kk só

10-15 dkg zsemlemorzsa

olaj a sütéshez

 

A panírozás előtt egy órával előkészítjük a patisszont: kettévágjuk, a vágott felére helyezzük, majd szépen felszeleteljük, 6-8 mm-es szeleteket vágva. Egyesével megfogjuk, a héját körbevágjuk, és amelyikben magok vannak, azoknál a magokat is kikanyarítjuk. Ha végeztünk minden szelettel, besózzuk mindkét oldalukat és egy órára félretesszük. 

A panírozás előtt felitatjuk a vizet a szeletekről. Egy kis tálkában simára keverjük a lisztet, a tejet és a sót, ebből egy sűrűbb palacsintatészta lesz. A zsemlemorzsát egy másik tálba tesszük. A patisszon szeleteket először a palacsintatésztába forgatjuk, a felesleget lecsöpögtetjük, majd a zsemlemorzsába tesszük, rányomkodjuk amit felvesz, és félretesszük. Az összes szeletet bepanírozzuk. Felmelegítjük az olajat, és ha már elég meleg, beletesszük a bepanírozott szeleteket, szép barnára sütjük az egyik oldalát, majd megfordítjuk, és a másikat is megsütjük.

Share

Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!

Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz. Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!


Információ a tanfolyamokról »»

Rendeld meg új szakácskönyvemet!

Ha vegetáriánus vagy, vagy csupán szeretnéd egészségesebben elkészíteni a megszokott magyaros ételeket, akkor neked szól az új szakácskönyvem, Vegetáriánus kalandozás a magyar konyhában.


Rendeld meg most egy különleges akció keretében»»

Regisztrálj a 108.hu INGYENES Életmód Magazinra.

-24 oldalas, havonta megjelenő, színes magazin.
-Sok-sok különleges recepttel.
-Hagyományos házi praktikák, gyógymódok
-Jóga pózok
-A környezetvédelem érdekében csak digitálisan jelenik meg.

Nézd meg a korábbi számokat »»

  1. május 17th, 2009 - 13:27 | #1

    Én már csak tepsiben sütöm a rántott dolgokat, szerintem nagyon jól működik. Kicsit szárazabb mint ha olajban sütnénk, de nagyon finom. A patisszon is nagyon jó lehet így, azt még nem próbáltam.

  2. május 17th, 2009 - 16:06 | #2

    És úgy csinálod, hogy kissé megkenegeted olajjal, aztán előmelegített sütőbe tolod? Mennyi idő alatt készül el? Mindenképp kipróbálom, sokkal egészségesebb.

  3. május 17th, 2009 - 17:05 | #3

    Igen, előmelegített, forró sütőben sütöm, addig, amíg szép pirosas barna nem lesz. Néha úgy csinálom, hogy kiolajozok vékonyan egy tepsit, beleteszem a rántott akármiket, aztán mindegyiket megfordítom, így mindkét oldaluk olajos lesz és így kezdem el sütni. A végén érdemes megint megfordítani, visszatenni sülni, hogy a másik oldala is piros legyen.

  4. május 17th, 2009 - 17:08 | #4

    Nagyon köszönöm, most már egészen biztosan kipróbálom!

  5. május 19th, 2009 - 18:42 | #5

    Szeretem a rántott dolgokat, de a patisszont különösen. Még várni kell kicsit vele nyárig…

  6. fentfoto
    december 2nd, 2009 - 22:04 | #6

    En megcsinaltam ugy ahogy leirtad, de szetesett a panir…. teljesen. Mit csinaltam rosszul?

  7. december 3rd, 2009 - 09:46 | #7

    Meg kell mondanom, fogalmam sincs. Évek óta így készítem, és nagyon sok ismerősöm is, de még sosem esett szét. Egyébként mit jelent az pontosan, hogy szétesett? Lejött a zöldségről sütés közben?

  1. No trackbacks yet.
FireStats icon Powered by FireStats