Számomra az otthon hangulatát idéző étel. Első hallásra talán furcsának tűnhet, hiszen az édes nudlikhoz vagyunk hozzászokva. Arra buzdítom a kétkedőket is: próbálják ki, lehet, hogy innentől ez lesz a kedvenc ételük!

Hozzávalók:
60 dkg krumpli
25 dkg liszt
2 kk só
2 ek olaj
¼ kk asafoetida (vagy hagyma)
30 dkg savanyú káposzta
egy csipet feketebors
1 kk só

A krumplit héjában feltesszük főzni. Közben elkészítjük a káposztát. Vízben megmossuk, majd összevágjuk. Egy lábosban felmelegítjük az olajat, megpirítjuk benne az asafoetidát, rátesszük a káposztát, megborsozzuk, és 20-25 perc alatt megpirítjuk. Ha már puha, sózzuk és levesszük a lángról. Amikor a krumpli megfőtt, meghámozzuk és még forrón összenyomjuk. Megvárjuk, míg kihűl, majd hozzáadjuk a sót és a lisztet és tésztát gyúrunk. Fontos, hogy ne hagyjuk állni, mert az idő előrehaladtával ragacsos, nyúlós lesz a tészta. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, nudli méretűre vágjuk, majd kisodorjuk a nudlikat. Forrásban lévő sós vízben kifőzzük. Akkor főtt meg a nudli, amikor feljön a víz tetejére. Leszűrjük, majd óvatosan, hogy ne törjük össze, összekeverjük a pirított savanyú káposztával.

nudli2

Tetszett a recept? Még több receptért lájkold a facebook oldalam.


Ajándékozd meg magad és szeretteid a szakácskönyveimmel


Lapozz bele és vásárold meg itt!»»

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!
Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz. Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!

Információ a tanfolyamokról »»

---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mit szólnál egy ajándék életmód magazinhoz?

Katt ide és elküldjük neked emailben!