Ezt az ételt gyakran készítem, ha olyan vendégek jönnek, akik még nem ismerik az indiai konyha ízeit, fűszereit. Mégpedig azért, mert a sült zöldség fűszeres, tejszínes szószban mindig óriási sikert arat, annak ellenére, hogy indiai fűszerek vannak benne, „újoncok” is rögtön megkedvelik. Nagyon gyorsan elkészíthető, hiszen csak kisütjük a zöldségeket, készítünk egy fűszeres alapot, összeforralunk mindent, és máris kész.
–
–
Hozzávalók:
1 közepes padlizsán
4 közepes krumpli
1 kis fej karfiol
2 közepes répa
1 pritamin paprika
ghí vagy növényi olaj a sütéshez
2 evõkanál ghí vagy növényi olaj
1 ek reszelt friss gyömbér
1 erős zöldpaprika apróra vágva
1/2 kávéskanál asafoetida
1/2 kávéskanál kurkuma
1 kávéskanál õrölt koriander
1 kk őrölt római kömény
2 1/2 kávéskanál só
3 dl tejszín
2 dl joghurt
1 csokor finomra vágott petrezselyem vagy korianderlevél
A padlizsánt, a krumplit 1.5 cm-es kockákra vágjuk, a karfiolt rózsáira szedjük, a pritamint kockára vágjuk, a répát pedig hosszúkás vékony csíkokra, és valamennyit aranybarnára sütjük. A 2 evõkanál ghít vagy olajat felforrósítjuk, beleszórjuk a friss gyömbért és az erős zöldpaprikát, egy-két percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a porfûszereket is. Pár másodpercig kevergetjük, majd hozzáadjuk a kisütött zöldségeket, felengedjük tejszínnel és joghurttal, sózzuk és összeforraljuk. Egy-két perc után megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel és forrón tálaljuk.
Megtudhatnam, mi az a asafoetida?
Koszi,
eva
Az óriás ánizskapor (ferula asafoetida) gyökerének aromás gyantája. Az aszatgyantának vagy ördöggyökérnek is nevezett hinget e hatalmas, Közép-Ázsiában vadon növő, évelő növény gyökeréből és szárából vonják ki. A hingben található egyik összetevő a kén, ennek köszönheti jellegzetesen átható, mogyoróhagymára vagy fokhagymára emlékeztető ízét. Kis mennyiségben finom zamatot ad a különböző sós ételeknek.
Kedves Hémangi,
Tegnap elkészítettem a receptet, igaz padlizsán nélkül, és asafoetidám sem volt, de isteni lett.
Ez az a subji, aminek a receptjét évek óta keresem. (Ugyanis a krisna templomban ettem már ilyet, és azóta ez a kedvencem )
Gratulálok a blogodhoz, nagyon szép!
Kedves Réka! Nagyon örülök, hogy segíthettem.
Hol is kezdjem? Én 13 éve vagyok vegetariánus /igaz, h nem vagyok egy konyha”tünde”, a hobbitok kekszét viszont bírom / és azóta elég sok finomságban volt részem, (főképp az indiai konyha ízei ejtettek rabul!) viszont nem érzem úgy, h azóta megvontam volna magamtól a jóízű és tápláló ételek élvezetét!
Tudjátok -ha lehetek ilyen közvetlen mindenkivel, köszi-, itthon nem hogy kultúrája nincs még, de kezdeményező készséget sem tapasztalok a vendéglátás felől (tisztelet a néhány kivételnek!!) az ezirányú elmozdulás felé. Úgy gondolom ezt, h az étlapokon legalább egy oldalnyi választékot szentelhetnének vegetáriánus étel kölünlegességeknek.
Én biztos vagyok abban, h -akár- a mai divatnak (trendnek) megfelelni vágyó és nem vágyó! hölgyek között nagyon sokan vannak, akik egy esti baráti összejövetel keretében nem bifstekkel akarják terhelni gyomrukat. Viszont a görög sali és társainál picit tartalmasabb ízvilágú ételre vágynak, húsmentesen.
Tehát ez csak színesítené, változatossabbá tenné az étlapot, és ne feledkezzünk meg a turistákról, akik közül szintén rengeteg a vegetáriánus!
Aztán ráleltem eme gyöngyszemre -vegavarázs- a dróton, ahol még ötleteket is kapok a hétköznapok finomabbá tételéhez…..mmmmhhh…..hááát ezt meg kell osztanom másokkal is!!!!
(u.i. a kókuszos tortát próbáljátok ki….) -N-
Megcsináltam. Isteni! 🙂
Nem lehetne még több szabdzsi receptet kérni? 🙂
Haribol Hémangi…
Ma kipróbáltam (ok kihagytam a padlizsánt) és remekül sikerült.
Szuperjó a blogod nem csak a receptek miatt hanem mert abszolút átjön a személyiséged is… Gratulálok..
Remélem minél több emberhez eljut és egyre többen válasszák a vegetáriánus életmódot.
Ági
Kedves Ági! Ez egy olyan recept, amiből nyugodtan kihagyhatod a padlizsánt, nincs vele probléma. Vagy tehetsz más zöldségeket is, ízlés szerint. Köszönöm a kedves sorokat.
Kedves Hémangi,
ezekkel a mennyiségekkel kb. hányan laknak jól?
4 fős recept 🙂