Ma először sajnáltam, hogy a világháló nem alkalmas ízek közvetítésére. Az utóbbi időben mindig kenyeret sütöttem, és ma beugrott, hogy jó lenne egy kis kifli. Van egy régi receptem, néhányszor már megcsináltam, és elhatároztam, hogy ma egy kicsit felturbózom. A kísérlet remekül sikerült, és tényleg sajnálom, hogy nem tudom megkínálni vele azokat, akik ezt olvassák. Valójában egy sima kiflitésztát csináltam, aztán a felét fűszeres vajkrémmel és apróra vágott aszalt paradicsommal, a másik felét pedig füstöltsajttal és fekete olívabogyóval ízesítettem. Az aszalt paradicsomos lett a dobogós. Remélem nem tűnik szerénytelenségnek, de egész egyszerűen isteni lett! Kívül ropogós, belül puha és foszlós!

Talán néhányan kevésnek találják a 2 dkg élesztőt, mert a legtöbb recept min. 5 dkg-ot ír 1 kg liszthez. Meg vagyok róla győződve, hogy a sok élesztő nem túl egészséges, ezért aztán mindig próbálok keveset használni. A tészta minden alkalommal megkel, csupán idő kérdése.

 

kifli

 

Kifli 

 

Hozzávalók:

50 dkg fehér tönköly kenyérliszt

50 dkg fehér búzaliszt

10 dkg vaj

2 dkg friss élesztő

5,6 dl tej

1 ek cukor

3 tk só

3 dkg vaj

1,5 dl tej

 

1.töltelék:

1 kis doboz magozott fekete olívabogyó

10 dkg reszelt füstöltsajt

2.töltelék:

kb. 10 dkg olajban eltett aszalt paradicsom

10 dkg vaj

1 csokor petrezselyem

½ tk asafoetida

½ tk só

 

Először felmelegítettem a tejet. Kivettem belőle 2 dl-t, beletettem a cukrot és az összemorzsolt élesztőt, majd összekevertem és állni hagytam, amíg az élesztő felfutott.

A lisztet egy nagy tálba tettem, elkevertem a sóval, majd beletettem a puha vajat, a felfutott élesztőt és a maradék tejet. Az egészet jól összekevertem, és kb. 10 perc alatt rugalmas tésztát gyúrtam belőle. Ekkor vizes ruhával letakartam, és kivittem az udvarra, ahol jó meleg volt.

Közben előkészítettem a tölteléket. Az egyik fajtához apróra vágtam az olívabogyót, lereszeltem a sajtot. A másikhoz elkészítettem a vajkrémet, azaz alaposan elkevertem a vajat, az apróra vágott petrezselymet, az asafoetidát és a sót. Utána apróra vágtam az aszalt paradicsomot is. 

A tészta a melegben kb. másfél óra alatt szépen megkelt. Lisztezett deszkára raktam, majd négyfelé szedtem. Fogtam az elsőt, kerekre nyújtottam, és négyfelé vágtam. Fogtam az egyik háromszöget, kissé még nyújtottam rajta, majd megkentem a vajkrémmel és megszórtam némi aszalt paradicsommal. A hosszabbik felénél kezdve elkezdtem feltekerni, majd tepsibe raktam a kiflit. A tölteléket úgy próbáljuk meg szétosztani, hogy 8-8 db kifli lesz ebből az adagból.

Ugyanígy elkészítettem a maradék 7 aszalt paradicsomos kiflit. Az én tepsimre éppen elfért 8 db, és amikor mind elkészült, megkentem a tetejét a 3 dkg olvasztott vaj és a 1,5 dl tej keverékével. Betettem a sütőbe, és bekapcsoltam. Azért nem szoktam előmelegített sütőben sütni, mert ahogy melegszik, még tud kelni a tészta.

Közben előkészítettem a maradék 8 kiflit. Minden egyes háromszöget megszórtam a reszelt sajttal és az olívabogyóval, úgy tekertem fel. Ezeket is megkentem, és amikor kész lett az első adag, az olívabogyósat is megsütöttem.

Tetszett a recept? Még több receptért lájkold a facebook oldalam.


Ajándékozd meg magad és szeretteid a szakácskönyveimmel


Lapozz bele és vásárold meg itt!»»

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!
Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz. Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!

Információ a tanfolyamokról »»

---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mit szólnál egy ajándék életmód magazinhoz?

Katt ide és elküldjük neked emailben!