Szülinapi kókusztorta

Két héttel ezelőtt megkért egy kedves barátom, hogy süssek egy tortát, mert szülinapi buliba megy, és az lenne az ajándék. Szívesen elvállaltam, és elkezdtem ábrándozni mindenféle – számomra izgalmas – változatról: karamell, csoki, dió, mogyoró, esetleg ezek ötvözete… Aztán kiderült, hogy az ünnepelt a kókuszt és a puncsot szereti. Első hallásra kifejezetten unalmasnak tűnt, de hát nem vagyunk egyformák. A kérés az volt, hogy ne piskóta legyen, hanem mézeslapos, ezért gondoltam, legalább egy kevés málnalekvárt csempészek egy-két lapra, az illik a kókuszhoz, és feldobja a történetet. Így született ez a torta. Reménykedem benne, hogy örömet okozott az ünnepeltnek.
Kókusztorta
Hozzávalók (egy normál méretű tortához):
A 6 laphoz:
15 dkg vaj
15 dkg cukor
0,8 dl tej
3 ek méz
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
50 dkg liszt
A krémhez:
1,5 l tej
15 lapos ek pudingpor (tejszín vagy kókusz vagy vanília)
20 dkg kókuszreszelék
50 dkg vaj
50 dkg porcukor
tej vaj méz cukor melegít, kicsit hűt, ha langyos, a szódab, sütőpor, ha majdnem kihűlt, liszt
Először elkészítjük a lapokat. Egy lábosba tesszük a vajat, a cukrot, a tejet és a mézet, majd kis lángon felolvasztjuk. Nem kell forralni, csak olvasztani. Levesszük a tűzről, s amikor már egy kicsit kihűlt, beletesszük a szódabikarbónát és a sütőport. Ha már majdnem teljesen kihűlt, a lisztet is hozzáadjuk és összegyúrjuk. A tésztát 6 részre szedjük, fogjuk az elsőt, belisztezzük a deszkát és a tésztát kerekre nyújtjuk. Tegyünk rá egy tortaformát vagy fedőt, és vágjuk körbe, így szabályos kört kapunk. Amikor megvan, egy megfelelő méretű tepsit megfordítunk, belisztezzük az alját, rátesszük a tésztát, és megsütjük. Vigyázni kell, mert nagyon gyorsan – néhány perc alatt – megsül. Ugyanígy kisütjük a maradék lapokat is.
A krém elkészítéséhez először megfőzzük a főtt krémet. A pudingport simára keverjük egy kevés tejjel, a maradék tejet pedig feltesszük forralni. Amikor forr, beletesszük a pudingport, és keményre főzzük, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket is. Levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk. A szoba-hőmérsékletű vajat habosra keverjük a porcukorral, majd apránként a kihűlt pudinghoz adjuk.
Amikor minden megvan, összeállítjuk a tortát: a lapokat megkenjük a krémmel, én a két középső lapra málnalekvárt is tettem. Ne felejtsünk krémet hagyni a torta külső kenéséhez, s a díszítéshez.

Két héttel ezelőtt megkért egy  barátom, hogy süssek egy tortát, mert szülinapi buliba megy, és az lenne az ajándék. Szívesen elvállaltam, és elkezdtem tervezgetni mindenféle izgalmas változatot: karamell, csoki, dió, mogyoró, esetleg ezek ötvözete… Aztán kiderült, hogy az ünnepelt a kókuszt és a puncsot szereti. A kérés az volt, hogy ne piskóta alapja legyen, hanem mézeslapos, és gondoltam, legalább egy kevés málnalekvárt csempészek egy-két lapra, az illik a kókuszhoz, és feldobja a történetet. Így született ez a torta. Reménykedem benne, hogy örömet okozott az ünnepeltnek.

Kókusztorta

Hozzávalók (egy normál méretű tortához):

A 6 laphoz:

15 dkg vaj

15 dkg cukor

0,8 dl tej

3 ek méz

1 tk szódabikarbóna

1 tk sütőpor

50 dkg liszt

A krémhez:

1 l tej

5 dl kókusztej

15 lapos ek pudingpor (tejszín vagy vanília, de a keményítő is jó)

20 dkg kókuszreszelék

50 dkg vaj

50 dkg porcukor

néhány kanál málnalekvár

A díszítéshez:

csokiforgács, koktél cseresznye, kókuszreszelék, vagy ki mit szeret

Először elkészítjük a lapokat. Egy lábosba tesszük a vajat, a cukrot, a tejet és a mézet, majd kis lángon felolvasztjuk. Nem kell forralni, csak olvasztani. Levesszük a tűzről, s amikor már egy kicsit kihűlt, beletesszük a szódabikarbónát és a sütőport. Ha már majdnem teljesen kihűlt, a lisztet is hozzáadjuk és összegyúrjuk. A tésztát 6 részre szedjük, fogjuk az elsőt, belisztezzük a deszkát és a tésztát kerekre nyújtjuk. Tegyünk rá egy tortaformát vagy fedőt, és vágjuk körbe, így szabályos kört kapunk. Amikor megvan, egy megfelelő méretű tepsit megfordítunk, belisztezzük az alját, rátesszük a tésztát, és megsütjük. Vigyázni kell, mert nagyon gyorsan – néhány perc alatt – megsül. Ugyanígy kisütjük a maradék lapokat is.

A krém elkészítéséhez először elkészítjük a főtt krémet. A pudingport simára keverjük egy kevés tejjel, a maradék tejet (a kókusztejet is) pedig feltesszük forralni. Amikor forr, hozzáadjuk a pudingport, és keményre főzzük, majd belekeverjük a kókuszreszeléket is. Levesszük a tűzről és hűlni hagyjuk. A szobahőmérsékletű vajat habosra keverjük a porcukorral, majd apránként a kihűlt pudinghoz adjuk.

Amikor minden megvan, összeállítjuk a tortát: a lapokat megkenjük a krémmel, én a két középső lapra málnalekvárt is tettem. Ne felejtsünk krémet hagyni a torta külső kenéséhez, s a díszítéshez.

Másokat is érdekelhet? Oszd meg velük!

További receptek