Főoldal > Főzés > Tökfőzelék

Tökfőzelék

2009 május 05

 

20 éves voltam, amikor életemben először megkóstoltam a tökfőzeléket. Addig a napig utáltam. Fogalmam sem volt, hogy milyen az íze, de mások sem szerették, ezért én sem. Aztán valaki rábeszélt, hogy kóstoljam meg. Azóta az egyik kedvenc főzelékem. Olcsó, gyorsan elkészíthető és könnyen emészthető étel, amely ráadásul egészséges is. Hűsítő fuvallat a nyári melegben.

 

tokfozelek

 

Hozzávalók:

1 nagy főzőtök

1 óriási csokor kapor

2 ek olaj

¼ kk asafoetida

1 kk pirospaprika

2 dl tej vagy víz

2 dl tejföl vagy joghurt

3 ek liszt

3 kk só

1 ek citromlé

 

Meghámozzuk a tököt, félbevágjuk és kanállal kikapargatjuk a magját. Lereszeljük, besózzuk, majd néhány perc múlva kinyomkodjuk a tököt. Az edényben megmelegítjük az olajat, beletesszük az asafoetidát és a pirospaprikát, kissé megpirítjuk, majd rádobjuk a reszelt tököt és az összevágott kaprot. Felöntjük annyi tejjel (vagy vízzel), ami éppen ellepi. Sózzuk, felforraljuk és addig főzzük, míg meg nem puhul. Ez nem tart sokáig, kb. 10 perc. Ne főzzük túl, mert pépes lesz. Amíg fő, csomómentesre keverjük a 3 ek lisztet a tejföllel (esetleg joghurttal). Amikor a tök puha, belekeverjük a tejfölös habarást, és újból felforraljuk. Két-három percig forraljuk, a citromlével savanyítjuk, majd levesszük a tűzről.

Share

Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!

Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz. Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!


Információ a tanfolyamokról »»

Rendeld meg új szakácskönyvemet!

Ha vegetáriánus vagy, vagy csupán szeretnéd egészségesebben elkészíteni a megszokott magyaros ételeket, akkor neked szól az új szakácskönyvem, Vegetáriánus kalandozás a magyar konyhában.


Rendeld meg most egy különleges akció keretében»»

Regisztrálj a 108.hu INGYENES Életmód Magazinra.

-24 oldalas, havonta megjelenő, színes magazin.
-Sok-sok különleges recepttel.
-Hagyományos házi praktikák, gyógymódok
-Jóga pózok
-A környezetvédelem érdekében csak digitálisan jelenik meg.

Nézd meg a korábbi számokat »»

FireStats icon Powered by FireStats