Töltött szőlőlevél
A szőlővesszőt a föld alá kell temetni, hogy friss hajtásokat hozzon – nekünk is változtatnunk kell az életünkön, ha azt akarjuk, hogy felfrissüljenek a gondolataink. (Frances Mayes: Napsütötte Toscana)
Már több mint egy éve áll a polcomon egy üveg szőlőlevél, itt volt az ideje valamit kezdeni vele. Több nemzet konyhájában (köztük a régi magyar konyhában is) nagyon népszerű étel, számtalan ízesítéssel. Felhívom a figyelmet, hogy ez itt nem egy autentikus változat, csupán a sajátom.
Hozzávalók:
szőlőlevelek
2,5 dl rizs
1 ek olívaolaj
½ kk őrölt koriander
¼ kk asafoetida
½ ek friss menta
1 ek pirított fenyőmag
egy csipet őrölt feketebors
1 ek joghurt
2 kk só
5 dkg feta
A szőlőleveleket egy-két percre forrásban lévő vízbe helyezik, hogy tölthető legyen. Az enyém üveges, előkészített levél volt, így ez a lépés kimaradt.
Felmelegítettem az olajat, beletettem a koriandert és az asafoetidát, átforgattam, majd hozzáadtam a rizst. Pirítás után felengedtem kétszeres mennyiségű forrásban lévő vízzel, belekevertem a joghurtot és a sót, majd fedő alatt lassan puhára főztem. Amikor készen volt, ment bele a fenyőmag, a joghurt, a bors, a menta és az összemorzsolt feta. Kihűtöttem.
Ekkor jön a töltögetés: fogtam egy szőlőlevelet a szélesebb része (alja) volt felém. Ráhelyeztem egy hengernyi tölteléket, behajtottam a két oldalát, majd alulról kezdtem feltekerni. Egy lábosba tettem a megtöltött leveleket, szorosan egymás mellé. Amikor megvolt, rátettem egy tányért, hogy ne nyíljanak szét. Néhány deci vízbe kevertem egy kanál olívaolajat, egy kevés citromlevet és sót, és az edény aljára öntöttem. Miután felforrt a víz, kicsire húztam a lángot, és 20 percig főztem a tekercseket.
![]()
Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!
Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz. Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!
Információ a tanfolyamokról »»
![]()
Rendeld meg új szakácskönyvemet!
Ha kedveled az egzotikus ízeket, az indiai konyha rajongója vagy, illetve szeretnél jókat enni akkor is, ha vegetáriánus vagy, akkor neked szól új szakácskönyvem és DVD-m, Ízek, imák, India.
Rendeld meg most egy különleges akció keretében»»
Regisztrálj a 108.hu INGYENES Életmód Magazinra.
Klikkelj az EXPAND gombra és lapozz bele! Ha szeretnéd mindig a legfrisebb számot megkapni regisztrálj az ingyenes magazinra Klikkelj ide.


Hű, isteni lehetett Hémangi! Nagyon szépre sikeredtek. Ízlett?
Nekem abszolút kedvenc a töltött szőlőlevél. Imádom, ezt a fetásat meg nagyon szeretném, tök jó ötlet!
Igen, nagyon jó volt! Könnyű és üdítő. Köszönöm az ötletet, nélküled nem jutott volna eszembe