Kovászos kakaós csiga

Néhány hónapja leszámoltam az élesztővel. Másfél hét gondos munkájával nevelgettem egy adag kovászt (a készítését innen vettem: limarapeksege.hu), ami azóta számos kenyér, pogácsa, péksütemény alapját adta. Ha már megvan, egyszerű kezelni, a hűtőben ugyanis remekül érzi magát. Ha szükségünk van a sütéshez kovászra, csupán kiveszünk egy adagot előző este, liszttel-vízzel pótoljuk, amit kivettünk, majd a kovászt visszatesszük a hűtőbe, a felhasználandót pedig bekeverjük, hogy egy éjszakát álljon.
A kovászos sütést számomra korábban misztikus köd lengte körül, mára kiderült, hogy ha az ember betart néhány szabályt, egyszerűen és csodásan jól működik. A kovásszal sütött kenyérből valami megmagyarázhatatlan, természetes melegség, otthon hangulat árad.

Hozzávalók:

Előző este:
6 dkg kovász a hűtőből (nekem roszkovász volt)
10 dkg liszt
kb. 1 dl langyos víz

Másnap:
40 dkg liszt
6 dkg olvasztott vaj
egy csipet só
6 dkg porcukor
1,5-2 dl langyos tej

A töltelékhez:
4 ek porcukor
2-3 ek kakaó
egy csipet őrölt fahéj

A tetejére:
1 dl tej
1 ek porcukor

A sütés előtti este kivettem a hűtőből egy adag kovászt, adtam hozzá 10 deka lisztet, és langyos tejjel nokedli sűrűségű tésztát kevertem. Ezt gondosan lefedtem alufóliával és éjszakára pihenni hagytam.
Másnap aztán a többi hozzávalóval lágy tésztát dagasztottam. Amikor megvolt a dagasztás, négyzetet formáztam belőle, a jobb oldalát a közepéhez hajtottam, a bal oldalát rá, és ugyanígy fentről lehajtottam, majd az alját rá. Egy tálba helyeztem a hajtogatott tésztát, a tálat pedig egy nylonzacskóba tettem, hogy ne száradjon a tészta. Fél órán át állni, hagytam, majd megismételtem a hajtogatást. Összesen háromszor hajtogattam. Amikor ez megvolt, téglalap alakúra formáztam, óvatosan, hogy ne nyomjam szét nagyon a tésztát. Megszórtam porcukorral, majd kakaóval és fahéjjal. Feltekertem, mint a bejglit, és nagyjából 2 cm vastag szeleteket vágtam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire raktam, és kicsit még formáztam a tenyeremmel, hogy szép kis csigák legyenek. Amikor mindez megvolt, a tepsit gondosan letakartam, és másfél órát még kelesztettem. Közben a sütőt 200 fokra melegítettem, s amikor a csigák megkeltek, meglocsoltam a tetejüket egy-egy kanál cukros tejjel, majd az egészet betoltam a sütőbe. Nagyjából 31-35 percig sütöttem.

P1050839_1

Másokat is érdekelhet? Oszd meg velük!

További receptek