Főoldal > Főzés, Praktikák > Bodzaszörp

Bodzaszörp

2009 május 15

A napokban sorra jelennek meg a bodzaszörp receptek. Természetesen én sem hagyhatom ki e remek italt. Valójában csak tavaly csináltam először, de az annyira jól sikerült, hogy már napok óta figyeltem, mikor lehet végre bodzavirágot szedni. Két hete bontottam ki az utolsó tavalyi üveget, semmit baja, nagyon szép, áttetsző volt még ez is. Idén is e recept alapján készült. Fontos tudni, hogy rendkívül tömény szörp, ezért jól higítható.

A bodza egyébként igen hasznos gyógynövény, A-, B-, és C-vitamint, folsavat, vasat, káliumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort és flavonoidokat tartalmaz. Kiváló természetes gyógyszer köhögésre, megfázásra, felsõ-légúti fertõzések, láz esetén rendkívül kedvezõ hatású. 

 

bodzszorp

 

Bodzaszörp

Hozzávalók:

2 l víz

15-20 bodzavirág

2 citrom

1,80 kg fruktóz (vagy 2 kg kristálycukor)

5 dkg citromsav

 

Ha a bodzavirág szép tiszta, lemosni sem kell, ha nem, akkor öblítsük le. Keverjük össze 2 l vízzel, tegyünk bele 2 db karikára vágott citromot. Takarjuk le vékony anyaggal, majd 2 napig hagyjuk állni hűvös helyen. Közben néhányszor keverjük meg. 2 nap múlva szűrjük le, majd főzzük össze a fruktózzal (vagy cukorral) és a citromsavval. Töltsük bele az alaposan megtisztított üvegekbe, jól zárjuk le, és tegyük száraz dunsztba, azaz egy edényben, meleg takarók között hagyjuk 2-3 napig.

 

Bodza-menta szörp

Amikor a tavalyit főztem, eszembe jutott, hogy egyszer ittam bolti bodza-menta szörpöt, ami nagyon finom, frissítő volt. Sajnos ez akkor ugrott be, amikor elkezdtem forralni a szörpöt a 2 napos pihentetés után, ezért arra már nem volt időm, hogy friss mentalevelet szedjek, arra azonban igen, hogy fogjak 2 filter mentateát, és beletegyem a forrásban lévő szörpbe. A végeredmény igazán jó lett, közösen arra szavaztunk, hogy máskor is így főzöm a sima bodzaszörp helyett.

Share

Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!

Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz. Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!


Információ a tanfolyamokról »»

Rendeld meg új szakácskönyvemet!

Ha vegetáriánus vagy, vagy csupán szeretnéd egészségesebben elkészíteni a megszokott magyaros ételeket, akkor neked szól az új szakácskönyvem, Vegetáriánus kalandozás a magyar konyhában.


Rendeld meg most egy különleges akció keretében»»

Regisztrálj a 108.hu INGYENES Életmód Magazinra.

-24 oldalas, havonta megjelenő, színes magazin.
-Sok-sok különleges recepttel.
-Hagyományos házi praktikák, gyógymódok
-Jóga pózok
-A környezetvédelem érdekében csak digitálisan jelenik meg.

Nézd meg a korábbi számokat »»

  1. május 15th, 2009 - 14:56 | #1

    Fruktóz helyett jó a cukor is? Ha nem, akkor hol lehet kapni? Köszi!

  2. május 15th, 2009 - 15:10 | #2

    Igen, az eredeti receptben is cukor szerepel. Én azért csinálom fruktózzal, mert szerintem az egészségesebb. Cukorból 2 kg-ot írt a recept 2 l vízhez. A fruktózból valamivel kevesebb is elég. Köszi a kérdést, bele is írom a receptbe, hogy cukorral is lehet főzni.

  3. Vera
    május 16th, 2009 - 17:07 | #3

    friss mentából mennyi kellene bele? köszi!

  4. május 16th, 2009 - 17:13 | #4

    Igazából csak tippelni tudok: én 8-10 levelet tennék ehhez az adaghoz. Jó főzést!

  5. május 16th, 2009 - 19:02 | #5

    Én is mostanában készülök erre.

  6. május 18th, 2009 - 22:26 | #6

    Megcsináltam, nagyon finom lett ! Készült mentateával is, meg anélkül is, nem is tudom, hogy melyik a jobb :) Holnap megyek újabb virágokat gyűjteni. Kösz a receptet!

  7. május 19th, 2009 - 04:32 | #7

    Nagyon örülök! Nálunk is fogy rendesen, lehet, hogy nekünk is el kell kezdeni újabb adagot szedni…

  8. Szabó Gábor
    május 22nd, 2009 - 14:01 | #8

    Aki még “extrább” édesítheti STEVIA-val is ;)

  9. május 22nd, 2009 - 14:24 | #9

    Igen, jó ötlet. Nemrég vásároltam én is, de csak egyszer próbáltam süteményben, és nem volt az igazi. Bevallom, nem ismerem az arányokat. Ha esetleg te már használtad, megoszthatnád a tapasztalataidat. Köszönöm!

  10. május 27th, 2010 - 12:07 | #10

    Én is szoktam készíteni, remélem az idén sem mulasztom, talán hétvégén jut rá időm.

  11. Titta
    május 29th, 2010 - 06:13 | #11

    Bodzaszörp:))))))))))Évek óta gyártom,én friss mentát rakok hozzá,sima,vadontermöt.Ez adta az ötletet:milyen lehet a mentaszörp,akácvirágszörp,hársvirágszörp?Kipróbáltam(bodzaszörp receptje)-nagyon finom lett.A menta nagyon hüsitö,az akác illatos,szóval bátran lehet kisérletezni:)))
    Nem a témához kapcsolódik,de nincs valakinek háztáji biotrükkje krumplibogár ellen?(kiskacsóval begyüjtöm,petés levelet letépemen kivül)Elöre is köszi!

  12. Ferenc
    május 29th, 2010 - 07:13 | #12

    Kedves hdd!
    Ha most kezdek neki, a mentalevelet mikor tehetem bele?
    Az áztatás elején, vagy csak a forralás előtt?
    Van esetleg menta szörp recepted is?
    Köszönöm!

  13. Tibor
    május 31st, 2010 - 16:16 | #13

    Üdvözletem mindenkinek! Az lenne a kérdésem, mindenféle bodzavirág jó a szörphöz? Mintha hallottam volna, hogy van mérgező, alkalmatlan is. Köszönöm előre is a választ.

  14. Barbara
    május 31st, 2010 - 20:42 | #14

    Szerintetek lehet csinalni bodzaszorpot citromsav nelkul is? Mondjuk tobb citrommal? Van esetleg itthon aszkorbinsavam. Az potolhatja? Varom a gyors valaszokat! Koszi!

  15. Márti
    június 1st, 2010 - 15:10 | #15

    Főztem bodza szörpöt, ma pedig ennek a jól bevált recept mintájára, akácot. Finom lett a szörp akácvirágból is.
    Cukor vagy fruktóz?
    Cukornál tényleg egészségesebb a fruktóz, de ne feledjük erősen hashajtó hatású.

  16. június 2nd, 2010 - 09:21 | #16

    Kedves Márti!
    Örülök, hogy bevált a recept. Én fruktózzal készítem, nem gondolom, hogy ilyen kis mennyiségben hashajtó lenne.

  17. június 2nd, 2010 - 09:22 | #17

    Kedves Barbara!
    Szükség van a citromsavra a szörphöz, de szinte minden élelmiszerboltban kapható, érdemes beszerezni.

  18. június 2nd, 2010 - 09:25 | #18

    Kedves Tibor!
    A gyalogbodza valóban mérgező, hányást, hasmenést, látászavarokat, súlyosabb esetben halált is okozhat. Annyira azért nem könnyű összetéveszteni, de nézz utána neten, találsz fotót.

  19. június 2nd, 2010 - 09:27 | #19

    Kedves Ferenc!
    A mentaszörp receptet megtalálod az oldalon, keress rá. Egy napig áztatom a mentaleveleket is, utána együtt forralom.

  20. június 2nd, 2010 - 09:28 | #20

    Kedves Titta!
    Örülök, hogy tetszik a recept. A krumplibogárhoz sajnos nem tudok hozzászólni.

  21. dr. Sigmond Géláné
    június 5th, 2010 - 08:14 | #21

    Kedves Hémangin! a bodzaszörp üvegekbe töltve már a kamrában sorakozik, a citromfűszörp receptje érdekel. Köszönettel: Gabi

  22. június 5th, 2010 - 20:06 | #22

    Kedves Gabi!

    Örülök neki! A citromfűszörpöt is megtalálod az oldalon, írd be a keresőbe. Jó befőzést!

  23. június 6th, 2010 - 09:05 | #23

    Én is elkészítettem, csak én cukrot tettem hozzá, de sokalltam bele ennyi citromsavat, úgyhogy kb. csak a felét tettem bele. Még sose csináltam úgy, hogy felfőzöm, de most így tettem és nincs benne tartósítószer, aminek örülök. Köszi, hogy megosztottad a receptet

  24. Andi
    június 8th, 2010 - 11:00 | #24

    hadd kérdezzem meg, hátha ti tudjátok, muszáj ennyi cukrot tenni bele? pl tartósítás miatt? nekem ez az1:1 arány elég soknak tűnik

    más: a menta nagyon jó ötlet, nekem rengeteg van a kertben, de nem tudom, melyik fajta. Bármelyik jó szörpnek (próbáltam már határozóból kibogarászni, de nem sikerült, talán ez a csombormenta, ami nagyon terjed)

  25. június 9th, 2010 - 02:48 | #25

    Kedves Andi!
    Nekem bevált ez a cukormennyiség, és azért nem okoz problémát, mert az egy pohár szörp, amit készítek, nem édesebb, hanem sűrűbb lesz ennyi cukortól. Tehát jobban higítható.
    Menta esetében teljesen mindegy, hogy milyent teszel bele. Én csináltam már filteres mentateával is.

  26. Edina
    március 7th, 2011 - 14:45 | #26

    Szia, nagyon jó receptek vannak a honlapodon :) Többet kipróbáltam már.
    Szerinted a cukrot milyen mennyiségű mézzel lehet helyettesíteni a bodzaszörpnél?

  27. május 4th, 2011 - 15:20 | #27

    Sziasztok!

    Krumplibogár ellen az idén már tudok jó gyógymódot.
    Köszönöm a mentaszörp receptjét!

  28. Zsófi
    május 12th, 2011 - 22:06 | #28

    Szia Hémangi!
    Tudsz jó bodza-lelőhelyet a budai oldalon? :-)
    Köszi!
    Zsófi

  29. május 26th, 2011 - 13:46 | #29

    Szia Zsófi!

    Csak egyet tudok: egy ismerősöm udvarát :-)

  1. május 26th, 2010 - 14:16 | #1
FireStats icon Powered by FireStats