Ebben a nagy hőségben szinte egyáltalán nem főzök, csak a kötelező dolgok vannak terítéken (ma például két recept készül a következő
Kifőztükbe). Viszont nem tettem még fel az utolsó számba készült ételeket, tehát jöjjön az első.
-
-
Hozzávalók:
60 dkg krumpli
1 kávéskanál só
¼ kávéskanál őrölt fekete bors
2 evőkanál csicseriborsóliszt (vagy sárgaborsóliszt)
30 dkg zöldborsó
½ kávéskanál garam maszala
1 kávéskanál só
-
A krumplit héjában megfőzzük, megpucoljuk és összetörjük. Sózzuk, borsozzuk, és hozzáadjuk a lisztet. Az egészből masszát gyúrunk, majd 10 egyenlő részre osztjuk.
A zöldborsót megpároljuk, villával összetörjük, majd garam maszalával és sóval ízesítjük. Ezt a masszát is 10 részre osztjuk. Most következik az összeállítás: kezünkbe fogunk egy krumpligolyót, s a közepébe csomagolunk egy zöldborsós golyót. Amikor megvan, a két tenyerünk közt ellapítjuk. Ugyanígy járunk el a többi golyóval is. Kissé kiolajozunk egy palacsintasütőt, belehelyezzük a tikkiket, majd a legkisebb lángon, lassú tűzön sütjük, mindkét oldalukat nagyjából 15 percig, amíg barna héj képződik rajtuk. Kívül ropogós, belül krémes lepényt kapunk.
Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!
Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz.
Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!
Információ a tanfolyamokról »»
Rendeld meg új szakácskönyvemet!
Ha vegetáriánus vagy,
vagy csupán szeretnéd egészségesebben elkészíteni a megszokott magyaros ételeket,
akkor neked szól az új szakácskönyvem, Vegetáriánus kalandozás a magyar konyhában.
Rendeld meg most egy különleges akció keretében»»
Regisztrálj a 108.hu INGYENES Életmód Magazinra.
-24 oldalas, havonta megjelenő, színes magazin.
-Sok-sok különleges recepttel.
-Hagyományos házi praktikák, gyógymódok
-Jóga pózok
-A környezetvédelem érdekében csak digitálisan jelenik meg.
Nézd meg a korábbi számokat »»
Ez tényleg nagyon jó lehet, kipróbálásra előjegyeztem
Nagyon finoman hangzik.Tehát meg lesz próbálva:)))
És milyen egyszerű!!Szeretem a receptjeid nagyon:))
Nagyon finoman hangzik.Tehát meg lesz próbálva:)))És milyen egyszerű!!Szeretem a receptjeid nagyon:))
+1