A szamószáról már írtam a spenótos-házisajtos szamósza kapcsán. Most krumplival, zöldborsóval és karfiollal készítettem ezt a népszerű indiai csemegét. Egy kevés paradicsom csatnival kitűnő uzsonna vagy vacsora, pompás vendégváró, de a kirándulós hátizsákba is tehetjük, ha túrázni indulunk ebben a szép őszi időben.

Zöldséges szamósza

Hozzávalók:

20 dkg fehérliszt

20 dkg teljeskiőrlésű liszt

5 dkg vaj

víz – kb. 2 dl

3 ek ghí vagy olaj

1 kk fekete mustármag

1,5 kk római kömény

1 ek friss, reszelt gyömbér

fél erős zöldpaprika

1/4 kk asafoetida

1/2 kk kurkuma

2 közepes krumpli meghámozva, apró kockára vágva

egy kis fej karfiol fele apró rózsákra vágva

20 dkg zöldborsó

1 kk garam masala

2 kk só

ghí vagy olaj a sütéshez

foetelek-462

Először összeállítjuk a tésztát. Egy tálban elkeverjük a kétféle lisztet, sózzuk, hozzáadjuk a vajat, majd annyi vizet öntünk rá, hogy könnyen gyúrható, de nem ragacsos tésztát kapjunk. Néhány perc alatt eldolgozzuk, majd állni hagyjuk, de vigyázzunk, hogy a tészta ne száradjon ki. Ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, ha az asztal sarkára tesszük, és ráborítjuk a tálat, amiben összeállítottuk.

Elkészítjük a tölteléket. A legjobb wokban összesütni a zöldségeket. Először felmelegítjük a zsiradékot, majd beleszórjuk a fekete mustárt. Kb. két perc múlva elkezdenek pattogni, néhány megpróbál meglógni az edényből. Ekkor lesz jó. Hozzáadjuk a római köményt, a reszelt friss gyömbért és az apróra vágott zöldpaprikát, majd tovább pirítjuk állandó kevergetés mellett. 2-3 perc elteltével beletesszük az asafoetidát és a kurkumát, egyet keverünk rajta, majd jöhetnek a zöldségek. Jól megkeverjük, és lefedjük az edényt. Néha keverünk rajta, és felkaparjuk, ha kissé odakap. Emiatt a legjobb egy wokhoz való fémkanállal keverni. A wokban a zöldségek nagyon gyorsan elkészülnek, kb. 20 perc alatt. Ha megpuhul, megsózzuk, rászórjuk a garam masalát, majd jól elkeverjük, és villával kissé szétnyomjuk a tölteléket.

Amikor megvagyunk, jöhet a szamószák elkészítése. A diónál nagyobb tésztát csípünk az egészből, majd a két tenyerünk között golyót formázunk belőle. Egy kisebb sodrófával, kissé olajazott munkafelületen kb. 10 cm átmérőjű kört nyújtunk belőle, és az alsó részére jó púpozott evőkanálnyi tölteléket teszünk. A tészta tetejét ráhajtjuk az alsó részre, hogy félkör formájú legyen a szamósza. A szélét jól összenyomkodjuk, fontos, hogy jól záródjon. Most a díszítése következik. Én úgy szoktam, hogy a bal kezembe veszem a szamószát, és a jobb szélétől indulva a hüvelyk- és a mutatóujjam közé fogom a tészta szélét, kissé összelapítom, majd behajtom. Továbbmegyek, lapítom, behajtom, és így végigmegyek az egészen, ettől szép fonott széle lesz. Ha valaki erre nem vállalkozik, akár villával is kidíszítheti, de díszítés nélkül is finom lesz 🙂

Ha megvagyunk az összes szamószával, felmelegítjük a  zsiradékot, beleteszünk néhányat az edénybe, majd közepes hőmérsékleten, forgatva, mindkét oldalát aranyszínűre sütjük.

Tetszett a recept? Még több receptért lájkold a facebook oldalam.


Ajándékozd meg magad és szeretteid a szakácskönyveimmel


Lapozz bele és vásárold meg itt!»»

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jelentkezz főzőtanfolyamaimra!
Varázsolj színes, ínycsiklandó és egészséges ételeket az asztalra!
Többféle főzőtanfolyam - az alapoktól kezdve a vegetáriánus konyha mesterévé válhatsz. Garantáltan elkápráztatod vendégeidet!

Információ a tanfolyamokról »»

---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mit szólnál egy ajándék életmód magazinhoz?

Katt ide és elküldjük neked emailben!