Nyári saláta parázskrumplival

Hozzávalók:

fél fej jégsaláta

2 paradicsom

fél kígyóuborka

20-30 dkg parázskrumpli

fél evőkanál olaj

Az öntethez:

2 dl natúr joghurt

1 teáskanál mustár

1 evőkanál frissen facsart citromlé

1 csipet asafoetida

kevés frissen őrölt bors

só ízlés szerint

A jégsalátát megmossuk, lecsepegtetjük és vékony csíkokra vágjuk. A paradicsomot és az uborkát felkockázzuk, majd egy nagy tálba tesszük.

A parázskrumplit alaposan megtisztítjuk, a héját lekapargatjuk, majd félbe vagy negyedbe vágjuk, hogy falatnyi darabokat kapjunk. Serpenyőbe tesszük, körülbelül fél deci vizet öntünk alá, megsózzuk, majd fedő alatt 10-12 percig pároljuk. Ezután levesszük a fedőt, hozzáadunk fél kanálnyi olajat, és a krumplit aranybarnára pirítjuk. Hagyjuk kihűlni.

Közben elkészítjük az öntetet. A joghurtot simára keverjük a mustárral, a citromlével, az asafoetidával, a borssal és a sóval.

A kihűlt parázskrumplit a zöldségekhez adjuk, ráöntjük a joghurtos öntetet, majd óvatosan összeforgatjuk. Tálalás előtt hűtőben hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.

Friss, laktató nyári saláta, amely önmagában is könnyű ebédként szolgálhat.

Másokat is érdekelhet? Oszd meg velük!

További receptek