Szegények káposztája

Áldja meg az Isten Mráz babót! Tőle származik ez a recept, amit a hűvösebb hónapokban rendszeresen készítek, és a családban csak „szegények káposztájának” hívunk. Mráz babó a nagymamám nagyanyja volt; az ő idejében az asszonyoknak kevés alapanyagból kellett tápláló és finom ételeket főzniük. Mégis olyan ízeket varázsoltak az asztalra, amiket máig őrzünk és örömmel készítünk újra. 

Hozzávalók:

80 dkg savanyú káposzta

3 ek olaj

2 ek liszt

½ kk aszafoetida (vagy hagyma)

2 kk édes fűszerpaprika

1 kk füstölt pirospaprika

1 kk őrölt fűszerkömény

½ dl paradicsomlé

3 kk só 

½ kk frissen őrölt fekete bors

2 dl rizs

Előkészítjük a káposztát, azaz hideg vízben megmossuk és összevágjuk. Egy lábosban felforrósítjuk az olajat, majd beleszórjuk a lisztet, és folyton kevergetve – kis lángon – világosra pirítjuk. Ezután beletesszük az aszafoetidát, a füstölt paprikát és a fűszerpaprikát, és még néhány másodpercig pirítjuk. Hozzáadjuk a savanyú káposztát és a köményt, és felengedjük kicsit több vízzel, mint amennyi ellepi. Ráöntjük a paradicsomlevet, sózzuk, borsozzuk. Ha felforrt, kisebbre vesszük a lángot, és addig főzzük, amíg a káposzta megpuhul. Az utolsó 10-15 percben belekeverjük a megmosott rizst, ha szükséges, pótoljuk az elfőtt vizet, és készre főzzük az ételt. Tálalhatunk hozzá tejfölt, de anélkül is isteni.


 

Másokat is érdekelhet? Oszd meg velük!

További receptek