Az egyik kedvenc könyvem Sríla Bhaktivikás Szvámi Bepillantás India hagyományos életébe című könyve, amit mi adtunk ki. Számos érdekességet árul el az indiai falvak – főleg Bengál – életéről, riportokon keresztül. A témák egyike a vendégfogadás, amelynek ebben a kultúrában rendkívül nagy jelentősége van.
A bengáli falusiaknak nagy örömet okoz, ha vendéget fogadhatnak. Mivel sokkal kevesebb szórakozás akad, mint a „civilizált” nyugati városokban, nagyon szeretnek együtt lenni a barátokkal, rokonokkal. Atithi Nárájana: A vendég olyan, mint Isten – mondja a hindu szólás. S a vendéglátó valóban úgy bánik a vendégekkel, mintha Isten személyesen jött volna el az otthonába. Kifejezi örömét, és bocsánatot kér, ha nem tud túl sokat nyújtani. Az írások azt tartják, ha vendég jön a házhoz, legalább három dolgot kell felkínálni neki: ülőhelyet, kedves szavakat, és ha másra nincs lehetőség – legalább egy pohár vizet.
A vendéglátók nagyon igyekeznek, hogy a lehetõ legjobban bánjanak a vendégeikkel. Amikor eljön az idõ, és a vendégek távozni készülnek, a házigazda arra kéri õket, hogy maradjanak még, vagy legalábbis ígérjék meg, hogy visszatérnek. És ha van rá lehetőség, a vendégeket étellel kínálni a vendéglátás legfontosabb része. A házigazda szereti látni, hogy a vendégek teljesen jóllaktak. Ugyanis úgy vélekednek, hogy ha a vendég sokat eszik, akkor biztosan ízlik neki az étel. Ha a vendég váratlanul érkezik, és a házigazda különleges étellel akarja megkínálni, akkor megkérik, hogy várjon, és gyorsan purit (lisztbõl, kevés vajból és vízbõl készült egyszerû kenyérfélét) készítenek sült burgonyával és padlizsánnal, melyek ízletesek és gyorsan elkészíthetõk. Az ünnepekre és a különleges vendégek számára a bengáliak lakomát fõznek, de õk maguk általában megelégszenek azzal, ha hétköznapokon egyszerû ételeket esznek. A vendéglátó célja, hogy a vendég minél többet egyen, ezért különféle fogásokat szolgálnak fel apránként, és azt mondják: „Ezt kóstold meg! Nagyon fog ízleni, és nagyon egészséges is.” Ha azt mondod, hogy jóllaktál, akkor tréfásan azt felelik: „Majd ez segít megemészteni az ételt.” Ha bármi jel arra mutat, hogy még ennél egy keveset, rögtön észreveszik, és mindenképpen szednek még. Mivel Bengálban általában levéltányérról fogyasztják az ételt, a lakoma végeztével csak összehajtogatják a tányért és eldobják.
India nemzeti szenvedélye, a pakora
Pakora szinte minden zöldségfajtából készíthető, mégis a karfiolpakora a legnépszerûbb. A városi utcáktól kezdve a vasútállomásokig mindenhol megszokott látvány egy-egy kis pakorás kézikocsit körülvevõ csoport. Könnyedén elkészíthető sós csemege váratlan vendégeknek, vagy paradicsom csatnival tálalva ízletes vacsora a családnak.
Hozzávalók:
20 dkg csicseriborsó liszt
2 kávéskanál kalinji (fekete hagymamag, nigella)
1/4 kávéskanál chilipor
2 kávéskanál õrölt koriander
2 kávéskanál õrölt római kömény
1 1/2 kávéskanál kurkuma
1/2 kávéskanál hing
3 kávéskanál só
2-2,5 dl hideg víz
70 dkg zöldség (kisebb rózsákra szedett karfiol, vagy vékony karikákra vágott burgonya, padlizsán, cukkini, csillagtök, kaliforniai paprika, csíkokra vágott sárgarépa), vagy kockákra vágott házi sajt
ghí vagy olaj a sütéshez
A csicseriborsó lisztbe belekeverjük a fûszereket. Kevés vízzel csomómentesre keverjük, majd folytonos kevergetés közben annyi vizet adunk hozzá, hogy sűrű palacsintatészta legyen, amely nem folyik majd le a zöldségekről. 10-15 percig pihentetjük. Közben megmossuk és felvágjuk a zöldségeket, majd habverõvel alaposan megkeverjük a tésztát. Egyenként belemártogatjuk a zöldségeket, majd azonnal beledobjuk a felmelegített ghíbe vagy olajba. A zsiradék ne legyen túl forró, mert belül nyers marad a pakora, ám ne legyen hideg sem, mert akkor megszívja magát a zöldség. Aranybarnára sütjük, és egészen forrón, csatnival tálaljuk.
