Jhal muri – indiai puffasztott rizs snack

Egy könnyű, tipikusan indiai ízekkel rendelkező snack. 5 perc alatt elkészül! Kalkutta környékén népszerű, vannak, akik gazdagabban készítik, tesznek bele főtt krumplit, friss, reszelt kókuszt, csicseriborsó lisztből készült snacket is.

Erről az ételről egy régi emlék ugrik be, 2006-ból. Életem első jhal muriját parikrám saláta néven ettem Indiában, egy nagy csapat Krisna-völgyi bhaktával. Egy reggel a szent helyek látogatását Javatban kezdtük, majd átsétáltunk Nandagrámba. Reggel az út még nedves és hűvös volt, de a hőség percről percre nőtt. Mezítláb gyalogoltunk a puha homokban. Mindenkinek a homlokán óriási, világító festékfolt volt, kunkuma, amit Javatban festett fel nagy élvezettel a helyi templom papja, arra emlékezve, hogy elkezdődött a Holi, ami itt egyébként 40 napig tart. Azon az úton mentünk Nandagrámba, ahol a gopik is mentek minden reggel. Srímatí Rádhárání, Krisna örök társa, akinek a legnagyobb a szeretete a Legfelsőbb Úr iránt, elégedetté tett egy bölcset, aki megajándékozta egy áldással, miszerint aki a főztjét eszi, halhatatlan, erős és sikeres lesz. Krisna édesanyja, Jasodá ezért arra kérte Rádháránít, főzzön a fiának. Ő pedig minden reggel elment a barátnőivel Nandagrámába, hogy finomabbnál finomabb ételeket főzzön Krisnának. Ugyanezen az úton sétáltak, ahol mi. Minden reggel itt lépkedtek, Javatból Nandagrámába.
Útközben megálltunk Terkadambánál, ahol Nanda Maharaja a teheneit tartotta. Onnan nem messze van Asesvar Mahadeva, Siva temploma. A murti arról híres, hogy minden lelki és anyagi kívánságot teljesít. Kint van egy kis tó, amiből a zarándokok vizet visznek be a templomba, és meglocsolják Sivát. A kis templom előtt szentek ültek, és arra készültek, hogy két napig megállás nélkül felolvassanak a Srimad-Bhagavatamból.
Leültünk mi is, és Govinda Maharaja a fenti recepthez, jhal murihoz hasonló ételt csinált néhány perc alatt. Összeszedte mindenkitől a nála található ételt (aminek nagyrészét útközben a helyiek adták), cukkinit, uborkát, paradicsomot, puffasztott rizst, feketesót (azt jó sokat). Néhány aszalt gyümölcs és mag is került bele. Jól összekeverte, majd kiosztotta. Parikrám saláta néven futott a rögtönzött étel, amitől mindenki rendkívül vidám hangulatba került és elégedetté vált.

 

PicMonkey Collage

 

Hozzávalók:
3 pohár puffasztott rizs (1 pohár = 2,5 dl)
2 ek ghi (vagy olaj)
4 ek földimogyoró
1 nagyobb paradicsom
1 kis uborka
1 zöld chili (ízlés szerint, nyáron akár teljesen elhagyható)
2 kk chat masala
1 kk fekete só
1 kk citromlé
egy csokor korianderlevél

A paradicsomot és az uborkát apró kockákra vágjuk, a korianderlevelet és a chilit is felaprítjuk. Egy serpenyőben szárazon pirítjuk a puffasztott rizst 3 percig, majd egy tálba öntjük. A serpenyőben felmelegítjük a ghit és megpirítjuk benne a mogyorót. Ha megvan, hozzáadjuk a rizshez. A tálba beletesszük a paradicsomot, az uborkát és a chilit, megszórjuk a chat masalával és a fekete sóval, rácsepegtetjük a citromlevet, és a korianderlevelet is hozzáadjuk. Az egészet alaposan összekeverjük, és már fogyasztható is.

 

P1050570_1

Másokat is érdekelhet? Oszd meg velük!

További receptek