Sült padlizsánkrém télire

Már többféle padlizsánkrémet készítettem az évek során, de úgy vélem, eddig ez a dobogós. Hogy őszinte legyek, nem vagyok teljesen kibékülve ezzel a „megsütjük vason egészben a padlizsánokat, leszedjük a héját” módszerrel. Mégpedig azért, mert a padlizsán legfinomabb részét kidobjuk. Az indiai konyhában, sabjiknál sokszor használjuk a padlizsánt, ezért tudom, hogy a héja nagyon karakteres ízű, és azzal együtt az igazi. Így aztán felszeleteltem, és grillserpenyőben sütöttem meg a szeleteket, úgy tettem a krémbe. Kicsit szöszölős, de úgy vélem, megérte.

Hozzávalók:

1,5 kg padlizsán
80 dkg cukkini
1,5 kg kápia
2 dl olívaolaj
egy csokor apróra vágott medvehagyma
egy csokor apróra vágott bazsalikom
1 kk asafoetida
1 kk bors
2-3 apró, szárított chili morzsolva
3 dl paradicsomlé
4 kk só

A padlizsánt megmossuk, vékony szeletekre vágjuk. A grillserpenyőt átforrósítjuk, és a padlizsánkarikák mindkét oldalát megsütjük. Míg sül, egy lábosban megmelegítünk egy kanál olajat, beletesszük a kis kockákra vágott cukkinit, és puhára sütjük. A kápiát megmossuk, tepsibe rakjuk, és sütőben addig sütjük, amíg barna foltok keletkeznek rajta, és kissé összeesik. Ha ez megvan, a sütőben hagyjuk kihűlni, így szépen elválik a paprika héja és húsa, és könnyedén le tudjuk szedni. Ha a zöldségek elő vannak készítve, az összeset leturmixoljuk: a sült padlizsánszeleteket, a puha cukkinikockákat és a sült paprikát.
Egy nagy lábosban melegítünk 3-4 kanál olajat a 2 dl-ből, majd beleszórjuk a medvehagymát, az asafoetidát és a morzsolt chilit, és kis lángon kissé megpirítjuk. Beleöntjük a zöldségmasszát, a paradicsomlevet, hozzáadjuk a bazsalikomot, a borsot és a sót, majd kevergetés közben felforraljuk, és 6-8 percig főzzük. Ha elzártuk a lángot, rögtön az előkészített, tiszta üvegekbe töltjük. Szorosan rácsavarjuk a tetőt, majd 10 percre a fejük tetejére állítjuk az üvegeket. Ha ez letelt, száraz dunsztba tesszük az üvegeket, azaz takarók közé csomagoljuk, és 2-3 napig ott hagyjuk kihűlni.

Másokat is érdekelhet? Oszd meg velük!

További receptek